Red Fields

Liverpool Fc past, present, future

A FÉNYES MÚLT ÁRNYÉKA

2017. március 20. 19:41 - Franko Mondó

Az elmúlt 40 év eszenciája, a Liverpool fanok új generációjának és nagy öregjeinek.

A Liverpool Fc a jelenlegi bizonytalansága és instabilitása ellenére az Angol klub futball "aranyévtizedének" legnagyobb szimbólumának számít a mai napig. Létrehozva azt a feloldhatatlan paradoxont, hogy a dicsőségekkel teli múlt, hosszúra nyúlt árnyéka, mázsás teherként vetül rá a jelenre. Mert Liverpoolban nem csak a mindenkori vetélytársakhoz, hanem állandó jelleggel a "nagy" elődök sikereihez is mérik a teljesítményt. Ami miatt a mai modern Liverpool Football Clubnak nem csak az ellenfelekkel, hanem a saját dicsőséges múltjának szellemével is folyamatos harcot kell vívnia. Ez igy mázsás súlyként nehezedik rájuk... Ahogyan Jürgen Klopp keserűen megjegyezte a klub honlapjának nyilatkozva: "A mostani egy remek csapat, mégis mindenki a múlthoz hasonlítgat bennünket. Hogy milyenek voltak tíz, húsz vagy harminc éve. Mindenkinek meg kell értenie ez egy új korszak, új csapata. A mi történetünk néhány hónappal ezelőtt kezdődött és nem lehet bennünket összehasonlítani senkivel. Nem jó, hogy cipelnünk kell a a klub történelmét, mi inkább valami újat szeretnénk alkotni, hogy a részévé válhassunk." És, hogy mennyire jól látja a problémát azt a klub közelmúltbeli legendás hátvédje, Jamie Carragher rögtön vissza is igazolta: "Szomorú de igaz, hogy itt a jó, soha nem elég jó. Itt kivételesen jónak kellene lenned, ahhoz, hogy "majdnem elég jónak." minősítsenek a régiekhez képest." Ahhoz, hogy megértsük miről is van szó, mi az ami ekkora befolyással bír a Liverpool Fc jelenére, ahhoz ismernünk kell a múltjának a legsikeresebb éveit és azt is ami utána következett.

liverpool-fansbjk-afewr-horzstu.jpg
A Liverpool FC az angol első osztály tagja 1962 óta folyamatosan, amióta Shankly felhozta őket a másodosztályból. De akkoriban azon kívül, hogy azonos bajnokságban játszottunk a többi nagy Angol klubbal, szinte semmi másban nem hasonlítanak rájuk. A Shankly féle LFC, szembe menve az akkori trendel sajátságos stílusban focizott már a másodosztályban is és ezen a feljutás után sem változtattak. Annak ellenére sem, hogy a teljes első liga akkoriban is és még évtizedeken keresztül a "kick&run" felfogású tipikus angol focit játszotta. A Liverpooli "vörösök" viszont a skót jellegű "pass&move" footbalt művelték, amit eleinte azzal lehetett megmagyarázni, hogy a skót származású Shankly miatt tolta ezt a stílust a csapat, hozzáteszem rohadt eredményesen. Csak, hogy amikor Shanklyt az Angol Bob Paisley váltotta, akkor sem vált a focijuk olyanná mint a többi Angol csapatè. Sőt Paisleyvel egy idő után már az addigi skót jellegű, de legalább brittnek nevezhető játèk stílusukat is teljesen elhagyták és igazi "kontinentális" focit játszottak, méghozzá igen magas színvonalon. Ez volt az ami végűl abszolút kiemelte őket az Angol csapatok közül és váltak hihetetlen sikeressé nemzetközileg. A BEK-ben vagy az UEFA kupában ha egy britt csapattal sorsoltak össze egy más országbelit, akkor az kábè tudta mire számíthat, kivéve ha az a Liverpool volt.
Ugyanis mikor a Liverpool igazan jó volt, akkor nem angolosan játszotta a focit. És most tök mindegy, hogy eleinte skótosnak, később meg kontinentálisnak hívtuk a stílust, a lényeg az, hogy mindig is a passzjáték és a proaktív hozzáálláson volt a lényeg.
Amig Shankly és Paisley együtt ültek a kispadon, addig Bill volt a főnök ez nem kétséges, Shankly nagyon erős nagy hangú, magával ragadó motivátor és remek trèner volt. Mégis a megfontoltabb, nyugodtabb vérmérsékletű Bob Paisley volt a taktikai zseni, aki a csapat játékát és taktikai hadrendjét is meghatározta. Míg Bill képes volt olyan motiváltá tenni a játékosokat, hogy azok utána a beton falon is átmentek volna, addig Bob a jóval fejlettebb taktikai tudásával volt a csapat hasznára. Ö volt az, aki képes volt behúzni a kéziféket és belenyúlni a meccsbe, ha úgy érezte, hogy a Shanks által agyon motivált és hajtott csapat túlpörgi magát, amitől görcsössé vagy túl statikussá válik a játékuk. Az egyetlen volt a klubnál, aki vitatkozni mert Shanklyval és ráadásul az egyetlen aki át is tudta vinni az akaratát Bill elképzelései ellenében ha úgy alakult. Szinte mindig vitatkoztak valamin, de sohasem veszekedtek. Fagan mondta egyszer, hogy Shankly kèt dolgot szeretett: Bob Paisleyt és Bob Paisleyvel vitatkozni. A kilencvenes években, mikor a többi Angol csapat is váltott és a kontinentális foci lett a főuralkodó az Angol első osztályban, addigra a Liverpool már jókora előnyre tett szert a megnyert Nemzetközi kupák számát illetően. A Pool szurkolóknál a legrangosabb Europai kupák lettek a mérvadóak és nem az angliában bárki által megnyerhető titulusok.

cats_1.jpg

És most ugorjunk egyet időben az Angol klub futball nemzetközileg legdicsőségesebb korszakába, mely az 1975 és 1985 közötti un.: "aranyévtized" volt. A két dátum közötti tíz évben, kilencszer jutott a legrangosabb europai kupa a BEK döntöjèbe az Angol bajnok, amit azóta sem sikerült megismètelniük egyetlen más ország klub csapatainak sem. Ebből a kilenc döntőből ötben a Liverpool játszott, amiből nègyet meg is nyert. És mivel akkoriban valóban csak a bajnokok indulhattak a BEK-ben igy könnyen kiszámolható, hogy a Pool mennyire sokszor végzett az Angol bajnokság élén. Volt olyan, hogy hèt év alatt nyert 4 bajnoki címet és 3 BEK-et a Liverpool, azaz minden évre jutott a dicsőségből. De, hogy tovább ragozzam a fiatalabb generáció kedvéért: Ez nektek/nekünk mai szurkolóknak -ha most törtènne- olyan érzés lenne, mintha minden nap karácsony, szilveszter és szülinapunk lenne egyszerre... Most gondoljatok bele, azzal a tudattal élhettek együtt, hogy az adott évben bajnoki címet vagy BL-t fog nyerni a kedvenc csapatotok és mindig tényleg meg is nyeri. Az egész világ csodálja a csapatunk, más Angol klubok szurkoloi pedig irigylik a Pool drukkereket. Tudom, hogy a 21 század futballján felnőtt, és most fiatal felnőttként élő, Liverpool szurkolóknak felfoghatatlanul álomszerűnek tünhet, hogy ilyen évek léteztek, pedig igen.

catswet.jpg

Az Angol klub futball arany éveinek hirtelen szakadt vége egy tragédiába torkoló BEK döntőn 1985-ben a Brüsszeli Heysel stadionban... naná, hogy a Liverpool volt az egyik csapat, a másik a sztárokkal teletűzdelt Juventus. A mèrkőzès előtt törtènt tragikus esemènyek ismertek a két szurkoló tábor többször is összecsapott egymással, ám az igaz tragédiát a stadion egyik téglafalának leomlása okozta, abban a szektorban 39 Juventus szurkoló halt meg. A meccset, a mèg nagyobb balhétól tartva mégis megrendezték, bár ez teljesen hibás és rossz döntés volt. A félelem és gyász árnyékában a korszak kèt szuper klubja érthetően egy nagyon dekoncentrált, olykor széteső, élvezhetetlen játékot produkálva hozta le a meccset. Amit egyébként egyetlen, érthetetlenül és jogtalanul megítélt 11-es döntött el a Juventus javára. A Juventus lengyel légiósa Boniek a tizenhatoson kívűl (!!!) vagy félmétere ütközik egy védővel, a játékvezető azonban groteszk módon, szabadrúgás helyett inkább úgy dönt, hogy 11-est itèl az Olasz csapatnak.
A meccs után az angol csapatokat 5 a Liverpoolt 6 évre zárják ki az europai kupa küzdelmekről, a britt szurkolók sorozatos balhéi miatt. Aztán amikor kiderül, hogy a Heysel stadion, nem hogy BEK döntő, de semmilyen nemzetközi mèrkőzès megrendezésére nem volt alkalmas, 3 évre enyhítik az angol klubbok büntetését, csak a Liverpoolé marad hat év. "Igazából egy rom halmaz az egész stadion, hihetetlen, hogy itt kell lejátszaniuk a csapatoknak a legfontosabb europai kupa döntőjét." Írta a Corriera dela Serra olasz napilap publicistája a meccs napján. Később kiderül, hogy kenő pénzt fogadott el az UEFA több vezetője, hogy Brüsszel kapja a nagy bevételt jelentő döntőt, annak ellenére, hogy egy tök alkalmatlan, teljesen lerobbant állapotú stadionban rendezik. Igy történhetett meg, hogy a tömegre egyszerűen rádőlt a lelátó fala. A botrányba bele is bukik az Uefa vezetőségének nagy része -még az UEFA főtitkára is 3 hónap felfüggesztett börtönt kap- valamint jónèhány belga szervezőt is elitélnek.
Angliában a hulliganizmus visszaszorítására és a nézőtéri rendbontások megszüntetése érdekében új törvényeket vezetnek be ès drasztikus változásokat eszközölnek ki a stadionokban. Valljuk be jogosan! Az új törvények kötelezik a klubokat játéktértől ès a szurkolókat egymástól elválasztó keritèsek felszerelésére, a stadionok állóhelyeinek megszüntetésére ès a nézőket minden irányból megfigyelő kamera rendszer bevezetésére.
catssargsz.jpg
Ezek az intézkedèsek, el kell ismerni abszolut jogosak és szükségesek, annyira durva a hooligán helyzet akkoriban Angliában. A drákoi szigor már a 85-ős bevezetésétől számitott 3 éven belűl meg is hozza a gyümölcsèt, a "huligán" ellenes törvények adta lehetőséggel élve a rendvédelmi szervek a klubokkal együtt működve végre kiszorítják a lelátókról az erőszakos elemeket. Azonban a renitensnek tartott szurkolók ellen bevezetett, de végül alaposan túlzásba vitt "zèro tolerancia" a rendőrség részéről, egy idő után a mérsékeltebb drukkerek krimianalizálásához és a 96 Liverpool szurkoló halálával végződő 1989-es Hillsboroughi katasztrófához vezet. A Liverpool - Nottingham FA kupa meccsen az addig tökéletesnek gondolt és addig jól is működő stadionon belüli biztonsági rendszer egyszer csak a visszájára fordul. De igazából a szurkolókkal lekezelően bánó, arrogánsan viselkedő rendőrök és azok vezetőinek teljesen hibás és rossz döntései vezetnek a tömegszerencsétlenséghez. A 96 halálos áldozattal járó tragédia után a rendőrség teljesen hamis és valótlan jelentéseket ad ki a történtekről, amit az összes médium átvesz és a szerintük "hulligán bűnözőkből álló" (sic!) Liverpool tábort tartja bűnösnek... Ám ezt a békát (4 évvel Heysel után) már nem nyelik le a Liverpool szurkolók akiknek a szerettei, rokonai, barátai haltak meg ott a rendőrség túlkapása miatt. Hihetelen városi összefogással, a félretájékoztatott közvélemény ellenszelével szembe menve 27 évnyi pereskedés után vègűl napfényre kerűl és győz az igazság. A legfelsőbb bíróság megállapítja, hogy az "eseménynél" jelenlévő rendőrség tagjai, de főképpen annak vezetői tehetnek a 96 ember haláláról és azonnal bűnvádi eljárást indítanak ellenük.
liverpool-fans-anfield_3461265.jpg
A kizárt Liverpooli csapat 86-ban, 88-ban ès 90-ben is megnyeri ugyan hazája bajnokságát, ám a nemzetközi kupa nélküli hosszú èvek és az ezzel járó különböző anyagi bevètelek elmaradása, megviseli a klubot. A befektetők nagy része kihátrál a "büntető idejét töltő" klub mögül, az Europai kupa szereplés hiányában még a reklám bevételek is elapadnak és a szponzorációs pénzek is alaposan lecsökkennek. Mire 91-ben lejár a büntetès ideje, már korántsem ugyan az a Liverpool FC térhet vissza az Europai kupa porondra, mint amilyen előtte volt. Ráadásul 1992-ben az Angol bajnokságot teljesen új alapkora helyezve létrehozzák a Premier Leaguet, ami abszolut nincs jó hatással a financiális gondokkal küszködő Liverpoolra. Ugyanis a Premier Leaguet az egyre jobban elüzletiesedő, pénz orientált, Europai futball trendet követve hívták életre és bizony rövid idő alatt óriási bevèteleket termel, de egyre többe is kerül a csapatoknak, hogy olyan sztárokat szerződtessenek akik képesek mind a PL-ben, mind az Europai kupa porondon az élmezőnyben tartani őket. A PL-t pár éven belűl, a 3 legjobb europai bajnokság közt tartják számon. De a kontinens csapatainak az igazi nagy pénzt hozó torna, az 1993-ban az UEFA által, a BEK jogutódjaként létrehozott (ekkor mèg csak 16 csapatos) Bajnokok Ligája, mely már az első éveitől kezdve irgalmatlan mennyiségű extra profitot termel. Azonban a Liverpool ettől a "pénzes böndöntől" távol marad a 90's években és csak az Uefa kupában vagy a KEK-ben tud elindulni. Az Europai élcsapatokkal valamint a Premier League bőszen költekező top csapataival lépést tartani akaró Liverpool FC-t eléri az idegenlégiós áradat és a pénzhajhász celeb focisták új hulláma fertőzi meg. Egyre jobban háttérbe szorulnak a klub tradíciói, köztük a legfontosabb is: a játékosok és a szurkolók közötti kölcsönös megbecsülés.
page-horz.jpg

Az a tradiciónális filozófia, melly oly naggyá tette a Liverpoolt ekkorra már végleg megtört.
1990 és 2000 közötti időszakban a Liverpool egy elfogadott és “szívesen nézhető” csapat volt, de hiányzott belőle a plusz, ami az utolsó fontos lépés megtételéhez kellett volna. Ahogyan a bajnoki és BL siker nélküli időszak nőtt, úgy amortizálódott a hírnevük.
"A legjobb játékosainkat bármelyik nagy klub elcsábíthatta tőlünk pusztán a náluk megnyerhető trófeák igèretèvel, pedig előtte mi voltunk a "nagy klub" aki bárkit le tudott igazolni vagy eltudott csábítani." Ismeri be Jamie Carragher az Autobiography című önéletrajzi könyvben. A reménytelen 90'évek vègetèrtével, a 2000-re végre tènyleg remek csapatot rak őssze Houllier, aki jobbnál jobb Angol fiatalokat épit be az első csapatba. Olyanokat mint Jamie Carragher, Steven Gerrard vagy Michael Owen, akik ütős elegyet alkotnak a kimondottan jó nevekből àlló idősebb generációval. Ami meg is hozza a régóta várt pozitiv változást. A 2000-01 idényben 3 kupat is nyerünk az angol ligakupa és FA kupa begyűjtèse után, egy emlékezetes Deportivo Alaves elleni 5-4-re megnyert döntőn az UEFA kupát is elhódítjuk. És mindezt megkoronázandó, Michael Owen kapja az aranylabdát is. A Houllier korszaknak 2004-ben szakad vége ès kezdetèt veszi a Benitez nevèvel fémjelzett időszak. A Spanyol tréner kinevezése után, több addig meghatározó játékos hagyja el a csapatot, köztük az Aranylabdás Michael Owen is. Helyükre ismeretlen Spanyol focisták érkeznek, mint Xabi Alonso vagy Luis Garcia. A közvélemény és a szakma is egyértelműen az elmult èvekhez kèpest gyengébbnek minősíti a csapatot és a 2004-05-ös idényben elért 5.helyük a bajnokság ezt is támasztja alá. Azonban ez, sem akkor, sem később már senkit nem érdekel, mert mindent felűl ír a 2005-ös BL menetelés mely az Isztanbuli döntő katartikus élményű mérkőzésèhez vezet. Már a másnapi szalag cimek is "mindenidők legjobb BL döntőjének" nevezik, melyet később az UEFA hivatalosan is annak nyílvánit. A Milán - Liverpool dőntőjét nem a BL finálèkban szokatlanul sok gólós 3-3-as döntetlenje teszi a legjobbá, hanem ahogyan az kialakul. Ha a meccs fordulatait egy filmben látnád túlzásnak tartanád, ha valaki elmesèlnè nem hinnéd el neki... de ha nézted élőben vagy a tévén keresztűl, akkor sem hiszed amit látsz... Mindenki a Milánt tartja a mérkőzés esélyesének, a kimondottan gyenge bajnoki idènyt produkáló Liverpooli csapat húsz év utáni döntőbe jutását inkább csak egy kifutott egyszeri eredménynek tartják.
hyfhsd-vert.jpg
Előzetesen mindenki a kor egyik ikonikus csapatát, az AC Milánt tartja a mérkőzés esélyesének, ami abszolút érthető. A kimondottan gyenge bajnoki idényt produkáló Liverpooli csapatnak már a döntőbe jutása is kisebb fajta csodának számít. A nemzetközi sajtó ugyan elismeri, hogy összessègèben megérdemelten lehetünk ott Isztambulban, de súlytalannak tartja a mieinket a minden poszton sztárokat felvonultató AC Milanhoz képest. A mérkőzés ennek megfelelően is alakul, a Milán sztár gárdája, hihetetlen gyors, látványos és kombinativ játékkal szinte a földbe gyalulja a szemmel láthatóan ötlettelenül és hitehagyottan játszó ellenfelét. Már az első 45 percben egy megalázóan sima 3-0-al el is döntik a találkozót... A Milán a mennyekben, a Liverpool a padlón van a félidőben. Ez ennyi volt, innen már maximum kozmetikázni lehet az eredményt. A BEK/BL évtizedekre visszanyúló történelmében soha, egyszer sem jött még vissza csapat a döntőben kèt gólos hátrányból sem, nem, hogy háromból... ráadásul az első félidőben, olyan látványos tudásbeli különbség volt a két csapat között, hogy még egy szépítő találat is csoda lenne. Amikor a csapatok kijönnek a második részre a 35ezer főnyi Liverpool szurkoló tábor olyan elementáris erővel énekli a You'll never walk alont, ami még az AC Milan fanatikusainak az üdv rivalgását is elnyomja.
Benitez ugyan átszervezi a csapatot, behozza Didi Hammant és 3 védős támadó rendszerben küldi ki a csapatát, de ennek ellenére a pályán látszólag ott folytatódik minden ahol abba maradt, Milán támadásokkal és egy hatalmas helyzettel, ám ezután minden megváltozik és kezdetèt veszi az őrület 6 perce. Az 54.percben Riise balról egy ritka szarul eltalát beadással próbálkozik és telibe veri vele a töle 3 méterre lévő vèdőt, de mázlija van pont vissza pattan elé a labda. Másodszorra már tökéletes ívben kanyarodik a labdája a Milán tizenhatosának a közepe felé ahol felugrik Steven Gerrard és hibátlan mozdulattal fejeli (!!!) a kapuba. Ami azèrt is érdekes, mert nincs élő ember a stadionban -Gerrardot is beleértve- aki emlékezne rá, mikor szerzett utoljára fejjel gólt a kapitány. A gól ünneplése közben a később híressé vált kézmozdulatával kezdi hergelni a közönséget és egyben hajtani a csapattársait, hogy gyerünk nyomjuk tovább a meccset. Ez olyan jól sikerül neki, hogy másfél perc múlva, a Milán 16-osa elött vagy 4 méterrel, az elé a Vladimir Smicer elé kerül a labda, aki egész évben egy helyzetet nem tudott összehozni, Benitez szabályosan el akarja zavarni a csapattól és csak a sorozatos sérülések miatt "csak, hogy meglegyünk a pályán tizenegyen" kènyszerből játszik a meccsen. Erre Ö ugy gondolja, hogy a "fasz se álljon neki itt cifrázni a játékot ekkora lapaj digo védők között." és rásuhintja kapura olyan jó húsz méterről és pont telibe találná az ötösön békésen lesi-puskázó Milan Barost. Ám a szintén csak kényszerből játszó cseh csatár, egyetlen értékelhető mozdulatával a meccsen, hátrafelé homorítva, leginkább egy megriasztott részeg kenguruhoz hasonlító figurát bemutatva elugrik a labda elől. A mutatványtól erősen meglepett Dida igy késve vetődik, de mèg idejében ahhoz hogy kiszedje a kapú jobb sarokában pihenő labdàt.
A későbbiekben ezt a gólt nevezte meg a Milan hátvédje Gattuso, az igazán sorsfordítónak. Mint mondta, az első gól még igazából csak egy védekezési hiba miatt beszedett szépítő találat volt, ami 3-1-nél még nem jelent tragédiát, ám a két perc múlva bekövetkező "gólra-gól" találat már demoralizálólag hatott és teljes zavarhoz vezetett. Aminek egyenes következménye lett a harmadik találat, amikor is a teljesen zavarban lévő Milán védők között kiugrató és egy az egyben kapura törő Gerrardot, kétségbe esetten próbálta megállítani az éppen előbb emlegetett Gattuso, ám csak szabálytalanul sikerül neki a büntető területen belül... a biró gondolkodás nélkül adja meg a büntetőt. Bekövetkezik az amit senki a világon nem gondolt volna a félidőben, hogy 0-3-nál alig 17 percel a második félidő megkezdése után, a Liverpoolnak labdája lesz az egyenlítéshez. Pedig pontosan ez történt.... csak, hogy ezt még be is kellett rúgnia a 11-es elvégzésére kijelölt első idényes 23 éves Xabi Alonsónak. És Xabi egy tulajdonképpen rosszúl helyezett büntetővel amit Dida kivédett, történelmet írt... Ugyanis a Dida által kivédet büntető kipattant a kezéről a dermedtségtől szoborrá merevedett nézők legnagyobb ámulatára a kipattanót Alonsó kíméletlen erővel vágta a léc alá... Döbbenet, Öröm, Euforia... teljességgel hihetetlen jelenete volt ez, egy abszolút valószínűtlenül alakuló BL döntőnek.
3-3-as 90 perces döntetlen után a hosszabbításban nem esett gól, a tizenegyes párbejt pedig a Liverpool nyerte és felült Európa trónjára!
sfhrh.jpg

A Benitez korszak legnagyobb győzelme volt ez, ezután minden évben BL szereplő volt a csapat, sőt 2017-ben újból BL döntőt játszottunk, ismét a Milannal. Érdekes, de az a Liverpool egy erősebb gárda volt szerintem, és egy gyengébb Milán mint a 2005-ös. Most mégis a Milán győzött, egy nem túl emlékezetese döntőn 2-1-re. A nemzetközi porondon hasított tehát a csapat, viszont a bajnokságban mindig csak a dobogó egyik alsóbb fokáig jutottak. És ahogy múltak az évek, a bajnoki cím nélküli évtizedek lassan már "fátumként" lebegtek a csapat felett, a "kétezres évek" BL döntőket játszó "szuper" Liverpoolja is rendre elcsúszott valami apróságon, de igazán a 2009-es "keserű ezüst" volt az ami totális letargiát okozott! Ekkor hangzott el állítólag Garragher keserű mondata: "Szerintem hamarabb fogjuk újra megnyerni a BL-t, mint ezt az elátkozott PL-t." Ezt követően távozott Rafa Benitez a csapat élèről, a Liverpool addigi pillérei közűl Xabi Alonso, Mascheráno és nem sokkal később Torres is eligazolt. Az ezüstös idény sokkját követő 2 évben a Liverpool szinte árnyéka volt addigi önmagának. 2010-ben kinevezett Roy Hodgson az elődjéhez kèpest, szakmailag középszerű, a szurkolók körében pedig roppan népszerűtlen volt. Koncepció és elképzelés nélkülinek tünt a Pool futballja, egyszerűen kèptelen volt kézben tartani a csapatot. 2011-ben már szedhette is a sátorfáját, helyére ideiglenes jelleggel Kenny Dalglish vitte a csapatot, amíg 2012-ben Brendan Rodgerset ki nem nevezték menedzsernek. "Ha annak a csúcsra járatott csupa klasszis Liverpoolnak nem sikerült, akkor ez egy szerényebb játékos kerettel, lelkileg ès morálisan is leeresztett csapatnak miként sikerülhetne" hangulat uralkodott a klubnál melynek az addig biztos BL helyezéshez szükséges top4 se mindig jött össze. De ha ez még nem lenne elég, akkor erre csak rátett egy lapáttal a Suarez által repített csapat, amely egyetlen idényre vissza hozta a dicsőséges szép napokat és amikor már mindenki elhitte, hogy most aztán tényleg sikerűl az ami az elmult 25 évben egyszer sem, akkor ismét az utolsó métereken jött a fájdalmas bukás. Ott minden csak rajtunk múlt, biztosnak látszott az aranyunk, mi vezettük a tabellát hónapok óta magabiztosan, hihetetlen győzelmi szériákat produkálva. Aztán az utolsó 2 meccsen megmagyarázhatatlan módon buktuk a pontokat és mindössze egyetlen szar pontnyi különbséggel a City megnyerte a bajnokságot. Ami ismét teljes letargiába sűllyesztette a klubot, amiből azóta sem tudtunk talpra állni és az első 4-közelébe kerülni...  Ezzel el is érkeztünk a jelenhez, a Klopp korszakhoz. De ez már egy másik történet, ami most íródik éppen

tottenham-hotspur-v-liverpool-premier-league.jpg

Szólj hozzá!

Mesterhármas: GUARDIOLA, KLOPP, CONTE / A Premier League félidejében...

2016. december 30. 14:16 - Franko Mondó

A tavalyi "Leicester" nyerte őrült futam után idén a mindenkori èlbolyba tartozó csapatok közül 4-hez a Man.United, a Man.City, a Chelsea ès a Liverpool is egy új menedzserrel vágott neki a szezonnak. Bár a Liverpoolnál mèg a tavalyi idèny közben váltottak edzőt, de ez az első teljes idénye aminek neki vág a Vörösökkel. Igy tizenkilenc forduló elteltèvel már lehet beszélni arról, hogy milyenre sikeredett a bemutatkozásuk az és milyen a megitélèsük az új csapatuk èlèn.

main-klopp-guardiola-conte.jpg

Kezdjük talán az érkezésével legnagyobb visszhangot kiváltó Pep Guardiolával, aki az olaj milliárdok által nagy csapattá felpumpált, bitang erős ès drága kerettel rendelkező abszolút esélyes Man.Citynèl kezdte meg első idènyèt a PL-ben. Méghozzá egy elèg hangzatos és kissé nyers modorú nyilatkozattal kezdte az új idényt. Amikor kissé sèrtett hangvételű választ adott, az azt firtató kérdèsre, hogy felkészült-e Premier Leaguere. Ami egyèbként egy teljesen sztenderd kèrdés egy Premier League "szűz" edzőhöz, ö azonban valszeg félreèrthette a kérdèst és úgy jött le neki, hogy a kellő edzői felkészültsègèt firtatják. Ezèrt hangzott a válasza kissè arrogánsan...Egészen pontosan ezt mondta:
"Nézzèk Már dolgoztam Európa három legerősebb bajnokságából, kettőben, talán már hallottak róla, hogy nem is eredménytelenül. Ezèrt nyugodtan mondhatom, hogy kellőkèppen fel vagyok kèszülve a PL-re is. Tájèkozódtam az esetlegesen rám váró nehézségekről is amikről már korábban is hallottam. Szóval igyekeztem minimálisra redukálni a meglepetés faktort ami itt èrhet."
Én nem is vonom kètsègbe a szaktudását -nem is lehet- és felkészültsègèt sem. Ennek ellenére, vagy èppen ezt elismerve, most mègis pontosan azt az elbizonytalanodást látom rajta, amit már sokszor láttam olyan edzőkön, akik az első idényüket kezdték a Premier Leaguèben. Mert egy dolog tájékozódni a PL-ben rád váró nehèzsègekről, például a sokkal nagyobb meccs számokról, a mérkőzések iramáról vagy a másik két bajnoksághoz képest, jóval erősebb közép és alsóházi csapatok "kőkeménységéről" és egy másik dolog szembesülni vele.


2f7bbf3a00000578-0-image-a-13_1450446285146.jpg
Egyébkènt a Man. City irtózatos pènzeket költött sztàr játèkosokra ès hàt gondolom Pep is hatalmas összegèrt ült le a kispadra. Mindenki Őket és a másik a másik irtózatos pénzeket elköltő Manchesteri csapatot a Unitedet tartotta a bajnokság kèt legnagyobb esèlyesènek. Hiába voltak páran akik felhívták a figyelmet a City esetében arra, hogy egy "keretnyi" jó játèkos mèg nem alkot egy jó csapatot. Ehhez bizony idő kell, mèg egy sztár edzőnek is, hogy egységbe kovácsolja őket. Ezekre azonban csak kevesen figyeltek és szinte csak arról szóltak a hírek, hogy ez az idèny a kèt százmilliókat èrő Manchesteri klub versenyfutásáról fog szólni.
Ráadásul mindkettő gárdának rendkívül kedvező volt a sorsolása az első 3-4 meccsükre szerènyebb tudású verhető ellenfeleket kaptak. De most maradjunk csak a Citynèl ès Guardiolánál...
Pep megitélése Angliában egyébként eléggé felemás, ha az előzetes várakozásokat nézem akkor kissé csalódást keltett eddig, az ha mondjuk Mourinho megitélésével mérem össze, akkor kimondottan jó, de azt nem nehèz túlszárnyalni. Pep Guardiola érkezésèt a hírnevéhez méltó várakozás előzte meg, ami érthető, hisz a Barcelonával 2 BL-t a Bayernel pedig nèmet bajnoki címeket nyerve abszolút sztár edzőnek számit. Akkora volt a "Hype" körülötte és a milliárdos sztárokat felvonultató Man.City körül, hogy mire elkezdődött a bajnokság, már talán az ellenfeleik se nagyon bíztak abban, hogy lehet esèlyük a Manchesteri kèkek ellen. Ez is szerepet játszhatott abban, hogy Guardiola szinte repülő rajtot vett a bajnokság elejèn ès az ötödik fordulóig öt gyözelmet aratott, ami csak tovább növelte a mèdia hisztit. Remek rajtot vettek, nem túl "acélos" ellenfeleik ellen, csak úgy hasìtott a csapat és úgy tűnt egyenes lesz az útjuk a bajnoki címig. Pepet a negyedik győzelmük után az első benyomásairól kérdeztèk és Pep ekkor még kissé túlzott magabiztossággal azt válaszolta "Nincs a PL és a La Liga között különbsèg, az iram Spanyolországban is legalább ekkora" persze ekkor mèg csak a bajnoki meccsekre kellett koncentrálnia.

142265.jpg
De kèsőbb, amikor a bajnoki meccsek mellè bejött a Liga kupa, meg a BL ès rájött, hogy van olyan amikor 12 nap alatt kell 4 meccset játszani ebben az iramban, mig Spanyol vagy Németországban maximum csak hármat, akkor kissé megdöbbent, de ezen még hamar túllendült, mert a csapat megfelelő rotálásával nem okoz ez olyan nagy problèmát, pláne, hogy ehhez meg van a keret kellő mélysège is, mert minden poszton akár 2-3 jó kèpessègü bevethető játèkosa van. De mint tudjuk nem ez az igazi problèma a Premier Leagueben, hanem sokkal inkább az, hogy az un. "kis ès közèp csapatok" itt más színvonalat kèpviselnek mint a másik kèt bajnokságban. Ès ez itt az igazi gebasz... Mert amíg a Barcával vagy a Bayernel is könnyedèn verte a 8.hely alatti közèpcsapatokat, még erősen rotált csere játékosokkal is, mert annyival alacsonyabb szinvonalon játszanak. Viszont a PL-ben merőben más a helyzet és ez az amire nehéz felkészülni. Eltudod te kèpzelni, hogy a Bayern vagy a Barca ne verje hazai pályán nullokra a bajnokság 10 helyezetjèt fèlgőzzel játszva? Hát én sem. Ès ahogy elnèzem Guardiola sem. Amikor elkezdődött a BL ès bejöttek a bajnokik közè a csoport ellenfelek elleni meccsek, a mérkőzès szám növekedèsèvel hirtelen megnőtt a terhelés is, na akkor kezdődtek a gondok. Már a Celtic elleni kiizzadott 3-3-as döntetlen figyelmeztető jel volt. Ráadásul akkor jött az első komolyabb bajnoki ellenfél a Tottenham elleni meccs, kikaptak nagyon simán. Ezután Barcelonában is belefutott egy négyesbe, ami már eleve kurva szar, de amikor a Citynèl jóval gyengébb Southampton ellen otthon èget 0-1-re a Man. City a szünetben, akkor látszott meg rajta, hogy össze van zavarodva olyan "na most mi a fasz van?" arckifejezése volt. Hiába lett vègűl 1-1 rajta látszott hogy vereségkènt èli meg ezt a döntetlent.
Javára legyen mondva, hogy Mourinhoval szemben, nem a játèkosait okolja kialakult helyzet miatt.
Pep vállalta a felelősséget ès öszintèn válaszolva egy újságìrói kérdèsre, ki is mondta: "Nagyon úgy tűnik tanulnom kell mèg ezt a különös bajnokságot."
Aztán arra a kèrdésre, hogy a nehèzsègek ellenère megfogják-e nyerni a bajnokságot azt vàlaszolta: "Ezt a kèrdést így bajnoksàg felénél feltenni is illogikus, hosszú mèg a sorozat. Senki nem mondta, hogy rögtön elsőre megnyerjük a Premier Leaguet."
Azt hiszem eķkor érkezet meg Pep igazán a Premier Leaguebe, most èrtette meg, hogy mennyire más világ ez mint a La Liga vagy a Bundesliga. Azt hiszem kezd asszimilálódni, legalábbis legutóbb amikor egy 91 percben egyenlített ki ellenük a Midlesboroug ès a harmadik helyig zuhantak vissza, már sokkal jobban viselte az otthoni döntetlent, mint pár héttel előtte. Az elmult hónapokban már stabilabban teljsit a City és ott van a dobogon, bár még közel sem olyan meggyőzőek mint kéne, bőven van még min javítaniuk. De az már most látszik, hogy neki és az általa képviselt edzói filozófiának van jövője a PL-ben ez egyértelmű.

3568a39fc13d715f2170b11dc0d32692.jpg

És most jöjjön Jürgen Klopp, akinek már az első pillanattól kedvező a megitèlèse, eleve kedvelt szemèlyisègnek számított a Dortmund edzőjekènt is, azzal ahogyan a sikereit elèrte, a semmiből valamit teremtve tette ismét nagy csapattá a Dortmundot ès "dollár százmilliók elköltèse nèlkül" is tudott BL döntős csapatot csinálni. Persze ezt a szimpátiát ami az èrkezèsekor jellemezte a megitèlésèt azóta el is veszthette volna.
Azt hiszem a tavalyi EL döntőig tartó menetelése azzal a kerettel ami nem is az övè volt mèg, és amilyen csapatok ellen elérte az vàltott ki elismerést a szakmából és a szurkolókból egyaránt. Kimondottan karizmatikus, megalkuvást nem ismerő elkèpzelèse van arról milyen játèkot akar viszontlátni a pályán és azt keresztül is tudta vinni. Ezer fokon èg a meccseken, együtt èl a játékkal, minden érzelmét látványosan kimutatja, ráadásul mindig érthetően, szókímondóan, "mellèdumálás" nèlkűl nyilatkozik, ami miatt a sport újságírók körèben is nagyon nèpszerű figura.  Senki nem számított arra, hogy ennyire gyorsan ilyen magas színvonalúvá tudja tenni csapat játèkat. Pedig alig igazolt, a kerete 80 százalèka már itt volt Rodgers alatt is, mègis nála sokkal sikeresebb ès sokkal kiválóbb lett a játèka a csapatnak. És ez még akkor is igaz, ha ez a kiváló játék olykor akadozik még. 
Engem teljesen lenyűgözött az a lendület, ahogyan a Liverpool kezdte ezt az idényt és most hagyjuk a Burnley elleni meccset, mert olyan semmiből jött „WTF” vereség egy sokkal gyengébb csapattól, már már megszokott a Premier Leaueben más nagy csapatoknál is becsúszik néha, a Liverpoolnál meg az elmult években gyakran. De ebben az idény ebből a szempontból is javult a helyzetünk, a tizenkilencedik fordulónál járunk és mindössze csak két ilyen érthetetlen vereséget szedtünk be, ami egyébként az összes vereségünk is az idényben.

p151213-061-liverpool_wba-1018x840.jpg

Elmondható, hogy Klopp első teljes idényében rendbe tette a támadó szekciót, és ha az álltala megálmodott alap csapat játszik akkor egyszerűen ellenállhatatlanok ezt jelzi a 45 gól. A Coutinho, Manè, Firmino ès Lallana nègyes mindegyike kivàlóan egy az egyezik, és ellenállhatatlanul bontja meg a vèdelmeket. A második hullámban érkező Hendersont, Vijnaldumot / Cant is bevonva, gyors pontos passz jatèkra kèpesek. A Chelsea elleni elképesztő 31 passzos játèkukat amivel vègül helyzetet teremtettek és veszèlyes lővèssel zártak le, miközben a "kèkek" csak nyomozták a labdát a napokig ámultam. Az ellenfelek szurkolói az első idényben, úgy láthatták, hogy ide jött az Anfieldre ez a német csávó a totális 4231-es "only gegenpressing" múltjával (ezt várták tőle ezt is játszatta a csapatával) nincs ebben semmi meglepő, semmi váratlan, simán fel is kèszülnek majd belőle. De egy èv múlva, az új idényben már egy más szisztèmaju 4-3-3-as játèkrendszerre hangolt gegenpressingel halgatattja el a kétkedőket és nyűgözi le közönséget. Ehhez a játékhoz bomba erős erőnlét, az átlagnál gyorsabb tempojú irgalmatlan mennyiségű futás valamint tökéletes technikai felkészültség és rettentő fegyelmezett koncentráió szükséges. Kloppnak ehhez minden posztra meg kellett találnia a tökéletesen odaillő játékosokat, a nyári igazolások jól sikerültek, csupa olyan játékos érkezett akik illeszkednek az új játékrendszerbe. Csak, hogy még szokniuk kell, hogyan mozogjanak leghatékonyabban ebben az új rendszerben, amelyben ha a Klopp álltal megálmodott alap csapat van a pályán akkor meg van a kellő „fluiditása” a gegenpresszingnek és szinte lehetetlen levédekezni őket. De tegyük hozzá gyorsan, hogy ez a „full liquid fluiditás” még eléggé esetlegesen működik, néha csak a mérközések bizonyos szakaszaiban van jelen és bizony még több időre lesz szükség mire, az állandóságáról beszélhetünk. Ráadásul hiába van úgy megcsinálva ez a rendszer, hogy mindenki behelyetesíthető legyen, ha túl rövid hozzá a kispad, igy ha az alap csapatból valaki kiesik, az a megfelelő "backup" játékos hiányában gondot jelent, éppen ezért megygőződésem, hogy Klopp teamje most is keresik a legmegfelelőbb igazolásokat nyárra, hogy a kezdők mindegyike rendelkezzen megfelelő "backupal" aki a helyére illeszthető azonnal ha történne vele valami.

05.jpg

Ettől függetlenűl a pozitiv változás határozottan látszik a Liverpool játékán, ezt mutatja is a 45 lőtt gól 18 meccs alatt, ami a ligában jelenleg a legtöbb, viszont a bekapott gólok magas száma meg azt mutatja, hogy koránt sincs még meg ez a csapat. Nem értek egyet azokkal, akik szerint a védőjátékosok alkalmatlansága miatt van ez igy, Clyne, Lovren, Matip, Klavan és az "első idényes" balszélső Milner is kiváló, válogatott szintű játékosok. Én a védelemnél ismét csak az idő rövidségét jelölném meg mint a baj legfőbb forrását. A nyári alapozás szinte csak a megfelelő erőnlét eléréséhez és a támadó szekció összerakására volt elegendő, a védelem hiába áll 4 nagyszerű védőből ha nincs összehangolva a mozgáskordinációjuk, nincs még meg az a védekező taktika, amit gyakorolni lehetne, igazodni lehetne hozzá egyszerüen kifutott az időből a szakmai stáb a nyári felkészülés során. De biztos vagyok benne, hogy gőzerővel dolgoznak rajta és Mellwoodban nagyon komoly teszteket végeznek a megfelelő "Deffenz" taktika megtalálására. Mint már irtam, nyáron "kevés, de jó játékosokat" igazlt Klopp, ám ezuttal a "kevés" szón van a lényeg, minimum még 2-3 hasonló minőségű játékos mindenképpen kellett volna, ezt kissé elszámolta a Jürgen + Buvac páros és ez most nagyon visszaüt.

aac5a7e292ca7fbd13be81f66cd61b12_1_1.jpg

Egyébként Kloppot abszolut elismerik és kedvelik is Angliában, még az amugy sznob mindenkit leszoló PL edzők közül is többen, befogadtàk és tisztelik. Ez köszön vissza, az FA szèkházában készült kèpeken is, mosolyogva dumálgat Klopp Contèval és Wengerrel az èpület folyosoján. Ez a mentalitás annyira pozitiv ès barátságos az ittenieknek mint amennyire persze szokatlan is egyben. Látszik, hogy nem mesterkèlten jópofiznak hanem teljesen termèszetes módon jókedèlyüen dumálgat a három nagyszerű menedzser. Wenger jókedèlyün sztorizgatásain, szemmel láthatóan remekül szórakoznak Contèvel. Olyasfajta pozitiv üzenetet hordoz ez a kèp, hogy "lám igy is hozzá lehet állni egymáshoz" nem csak acsarkodva, vagy cinikus arcal méregetve a másikat, ahogy eddig megszokott volt. Persze ehhez kell egyfajta alap inteligencia ès a másik tiszteletére való hajlam is, hogy nem "ellenséget" hanem nemes ellenfelet látunk a másikban. Ez a PL menedzserei közűl Wengerben mindig is meg volt és ami szemmel láthatóan Kloppban és Contèban is meg van... Sőt Guardiola vagy Pochettino is ilyen mentalitásról tesz eddig tanubizonyságot.

acontemain.jpg
Amugy ha már Conténál járunk, számomra az idèny előtt Ö számított az új edzők közül az igazi fekete lónak. Egy Chelsea-Conte "házasság" nagyon érdekes kisèrletnek tünt első hallásra, mert egyrèszről minden együtt volt ahhoz, hogy jól működjön: Adott egy nagy europai klubnál (Juventus) már bizonyított edző és egy kimondottan jó játékosokból álló massziv èlcsapat. Másrészről viszont az bonyolította a kèpletet, hogy a Juventusszal "csak" bajnoki cimekig jutott, de nemzetközi szinten nem ért el semmit velük, ráadásul a legutóbbi èveket szöv.kapitánykènt töltötte, kilèpve ezzel a klub edzők heti rendszeressègű taposomalmából, nem lehetett tudni, mennyire tud hamar visszavedleni klub edzővè, egy számára teljesen idegen Angol közegben, PL szűzkènt. Kisèrtetiesen hasonlóan indult az idénye Mourinhoéhoz, remek kezdés az első pár meccsen kisebb kaliberű csapatok ellen, hogy aztán az első rangadóját komolyabb ellenfèl ellen otthon a Liverpool ellen simán elveszitse, majd rögtön utána a második rangadóján idegenben az Arsenal vendègeként is sima vereséget szenvedett. Ez láthatóan megviselte ès kezdet csúnya árnyèkot vetni az eddigi jó munkakapcsolatára a Chelseánál, azóta viszont kiegyenesedett a csapatával és irtózatos győzelmi szériát produkálva vezeti is a bajnokságot. Tehát nagyon úgy tünik, hogy amennyire megütötte a főnyereményt a Liverpool Kloppal, annyira megütötte a Chelsea is Contéval. A különbség pusztán annyi a két csapat között, hogy a Liverpoolal szemben, a Chelseánál már készen ott volt egy atom erős, két éve bajnoki címet nyert csapatnak a váza, a csapat alappilérei nem vátoztak, erre épiteni lehetett és Conte ezt remekül meg is tette. Egyértelműen kimondhatjuk, a bajnokság felénél A Chelsea lett az első számú bajnoki cím várományos.... persze ehhez lesz még egy két szava Kloppnak, Guardiólának és Wengernek is a bajnokság második felében.

cje03tuugaadoos.jpg

Szólj hozzá!

A Premier League élére állt a Liverpool a 11.forduló után

2016. november 07. 06:19 - Franko Mondó

Már a Man.City szombati botlása után szinte mindenki biztos volt benne, hogy mivel az Arsenal a Tottenhamel játszik rangadót, ahol ha győznek is az ágyúsok, aligha több góllal teszik azt, igy a Pool egy nagyobb gólarányú 3-4 győzelemmel az élre ugorhat. De mivel a a fent említett rangadó döntetlenre végződött, igy már a Watford elleni meccsre úgy futottunk ki, hogy a legminimálisabb győzelem is elég, a tabella éléhez. A Watford egy egész jól teljesítő közép csapat, amelyik többek között a Man.Unitedet is megverte otthon, igy szoros meccsre volt kilátás, de végül magadták a fiuk a módját és egy gála meccs közepette vonultak fel a táblázat elejére.
"Mindössze 25 percig bírta Watford a hazaiak elementáris nyomását, ekkor Sadio Mané fejelt gyönyörű gólt Gomes hálójába. A Southamptonból érkező csatár találata kiszakította a gólzsákot, hiszen ezután nem sokkal Coutinho és Emre Can is betalált. A második félidőben Firmino növelte a piros mezesek előnyét, majd Mané talált be újra, a 60. percben. A vendégek Janmaat révén a 75. percben szépíteni tudtak, de a csereként beállt Wijnaldum erre is válaszolt, így kiütéses győzelmet aratott a Pool."
Röviden most ennyi, de kéthetes válogatott szünetben egy hosszabb posztban beszéljük meg az eddig történteket...

14963092_1296697300374580_590309208_n.jpg

Szólj hozzá!

Többeknek feltünt Jürgen Klopp klónját is szerződtette a Liverpool / Remek húzás....

2016. október 27. 06:07 - Franko Mondó

"A Liverpoolban annyira elégedettek Jürgen Kloppal, hogy már klónozták is a mestert?" Tette fel viccesnek szánt kèrdèst, mèg az augusztusi felkészülési időszakban az egyik legnagyobb Angol internetes portàl bloggere. Nem is sejtve, hogy az igazság majdnem olyan elkèpesztő mint ha valóban klónozták volna a Német mester edzőt.
14729402_1444644602218522_180771027841686667_n.jpg
Nos mint az nagyon hamar kiderült, Klopp fiatalabb énjènek Andreas Kornmayer a neve, aki az edzői team új tagja a Vörösöknèl és semmilyen rokoni viszony nincs közte ès Jürgen Klopp között.
Szerintem ha megkérdeznének 100 Liverpool szurkert ki a legjobb nyári igazolásunk, a legtöbben Mané, Matip vagy ép Wijnaldum nevét mondaná, és igazuk is lenne, a pályán valóban ők a legjobb nyári érkezők. Viszont az 
hogy a csapatnak ilyen a gyorsasága ès erőnlète, illetve hogy az izom sèrülèsek (ami a legtöbb PL klubnál jelent óriási problèmát, az óriási meccs szám miatt.) elkerülik a csapatot az nagyon nagyrèszben neki köszönhető.
Szerintem még soha egyetlen menedzsernek sem jutott az eszèbe, hogy egy kiváló játékos helyett, a világ egyik legnagyobb klubjától a Bayern Münchentől a "fitness ès erőnlèti" trènerèt igazolja le a saját csapatához. Nem is beszèlve arról micsoda álom fizetèst kell ahhoz valakinek felajánlani, hogy ott hagyja èrte a kiválóan fizetett atom biztos munkájat Németország legnagyobb klubjánál.
Ez megint olyan váratlan, jó húzása Kloppnak ami egészen elkèpesztő! 

 

Szólj hozzá!

Gerrard szerint a Liverpool szurkolóknak a BL győzelem fontosabb mint a PL bajnoki cím. Szerinted?

2016. október 26. 05:03 - Franko Mondó

A minap èppen olvastam az OLSCH oldalán Steven Gerrard - Autobiography című könyvèt virtuális formában, amit az OLSCH oldalára folytatásokban tesznek fel, Szabó Zsolt kivàló forditásában. Szóval ott ütötte meg a szememet, Gerrardnak pár mondata a szurkolók kapcsán:
"A Liverpool szurkolói, teljesen megőrülnek az európai fociért. Bárki megnyerheti a bajnokságot, de az Európai kupákat a Liverpoolnak kell uralnia újra, ahogyan règen is. Ez minden Vörös fan elsőszámú vágya, règi és új BL gyözelmekről àlmodnak. Ahogyan a KOP egyik molinoján is szerepel: “Tegyetek róla, hogy àlmodhassunk tovàbb! ” Vigyetek minket vissza europa élère, oda,  ahová tartozunk!"  (Steven Gerrard)
Ezen azért elgondolkodtam, hogy valóban igy van-e vagy csak kissè túloz a Legendás Kapitányunk. Kiváncs vagyok mondjuk a Magyar Pool szurkolók mit választanának: hogy vègre nyerjük meg a PL-t vagy inkább egy újabb BL győzelmet szeretnènek jobban, ha csak az egyiket lehetne választani.

1 komment

LIGA KUPA megitélése / Komoly vagy súlytalan "Mikiegérkupa"?

2016. október 24. 22:16 - Franko Mondó

A Tottenham lesz a szerdai ellenfelünk a liga kupában és ennek kapcsán jutott eszembe, hogy olvastam az egyik legjelentősebb LFC fan blogon anno egy nagyon jó írást, arról, hogy milyen véleménnyel vannak a Pool drukkerek, a hazai (FA & Liga) kupák megitélését illetően. Én ahhoz a nem elhanyagolható 35%-hoz tartozom, akik nem igazán díjazzák a Liga kupát, de még az FA kupát is csak módjával. Én egyszerűen nyűgnek tekintem a liga kupát, ami csak növeli az igy is magas meccs számot és ráadásul sérülés faktor is. Én simán beáldoznám, hogy még alaposabban tudjunk csak a bajnokságra koncentrálni... Persze azért a meccseket a kupában is megnézem . 

Szólj hozzá!

JÜRGEN KLOPP ELSŐ ÉVE A LIVERPOOL KISPADJÁN

2016. október 21. 16:58 - Franko Mondó

"A futball nem egy könnyed "One man" show soha nem is volt és soha nem is lesz az. A sikerhez egyetlen ember kevès. Persze jó èrzès amikor engem èltetnek a szurkolók, mert az azt jelenti, hogy jól vègzem a munkámat, sikeres a csapatom és a közönsèg elégedett. De hát vègűl is nem ez a lényege az egésznek?" (Jürgen Klopp)

cats.jpg

Egy éve van Jürgen Klopp a Liverpoolnál és ha azt vesszük, hogy a szurkolók imádják, a játèkosok ultra motiváltak és a vezetősèg már fél év után meghosszabbította 2022-ig a szerződèsèt, akkor nyugodtan kijelenthetjük, hogy sikeres első èvet produkált. Pedig Klopp első èves statisztikája nem erre utal: 61 mérkőzésen 30 győzelem 17 döntetlen és 14 vereség. Vagyis a 37 Pemier League találkozójából 18-at nyert meg és 10 döntetlen mellé 9 vereség társul, tehát csak durván 50%-os mérleget produkált. Ami majdnem ugyan olyan teljesítmèny, mint amilyen Brendan Rodgersé volt az első évében. Akkor 38 találkozón 16-szor aratott győzelmet, emellett 13 döntetlen és 9 vereség volt a mérlege, vagyis százalèkos arányban nagyon hasonló Kloppéhoz. De akkor mégis miért van az, hogy mindenki, -szurkoló, játèkos, tulajdonos- úgy èrzi és úgy értèkeli, hogy sokkal jobban mennek a dolgok mint eddig? Ez több dologból tevődik össze. Először is Jürgen Klopp érkezése előtti a Liverpool egy elèggè reménytelen társaságnak tünt, az elmúlt két évben. Bár Brendan Rodgers tisztességgel felkészítette és gardirozta a játèkosait, ám sehogyan sem tudta megtalálni a csapat arculatát, nem találta, az álltala sokat emlegetett "karaktert". Igaz ebben szerepet játszott az is, hogy az FSG álltal a klubhoz, tucat szám leigazolt új játèkosok közül csak nagyon kevés volt azonnal "használható" premier league kompatibilis játèkos, mint Can, Lovren, Moreno, Lallana, Origi, Firmino, Benteke. Bár Rodgers nekik sem igazán találta a helyüket a csapatban. Különböző játékrendszerekkel való próbálkozása pedig oda vezetett, hogy mèg azokat a játékosait is elbizonytalanította, akik addig jól teljesítettek. Sokszor nem igazán èrtettèk meg mit is vár el tölük a "menedzser"az adott mèrkőzésen, igy csapat játèka bizonytalanná vált. Jürgen Klopp a megèrkezése után, pontosan ezt a bizonytalanságot változtatta meg azonnal, a saját jól kipróbált játèkrendszerèvel és stilusával.

dcdba18435a68a7d30e66579a3e9bfb0.jpg

Már bemutatkozó meccsèn a Tottenham (0-0) ellen is a kedvenc 4-2-3-1-es felállásban küldte pályára a csapatot, mint a későbbiekben is. Az álltala favorizált "gegenpressinghez" azonban folyamatos gyors tempóra, és nagy mennyisègű futó munkára van szüksèg, ezért folyamatosan gyorsitotta fel a csapat játékát. Ám ez az intenziv játèkstilus másfajta alapozást igènyel a felkèszülèsi időszakban, mint amit a csapat kapott. Bármennyire is ügyelt a folyamatosságra, hogy ne terhelje túl a társaságot a sérülès hullámot mèg sem úszta meg a csapat. Igy a túl magas meccs szám miatt, sokszor szükség megoldásokat volt kénytelen alkalmazni. Mivel az első nem teljes idènyèben a veztősèg részèről nem volt helyezèsben megjelőlt követelmény és időközben a Premier League top4-be kerülès, ami a BL indulást jelenti, elúszott, igy kedvère kisèrlezhetett klub fiataljaival és talált is gyèmántokat mint Ojo vagy Branagan. Megpeletésre a téli átigazolási szezonban teljesen inaktiv maradt.... A kezdeti nehèzsègek dacára, tavaszra kezdet pozitivvá válni a csapat megitélèse, kezdett meglátszani Klopp munkája, ami az EL menetelés csodájában csúcsosodott k. "Az Európa-liga menetelés, mindent megmutatott, ami Jürgen Kloppot és csapatait jellemezni szokta. A döntőtől függetlenűl kimondottan pozitiv, önbizalom nővelő volt, ahogyan sorra verte ki az magasabb játékerejű ellenfeleit. Elèg ha csak a Dortmund és Villareal elleni otthoni meccseket említem, azon a kèt találkozón mindent láthattunk, amiért a szurkolók imádják a nèmet menedzsert: Gyors tempójú technikás támadó futball és megalkuvást nem ismerő győzni akarás. Óriási lökést adhat ez a Poolnak, és egyértelmű üzenet a PL csapatoknak, hogy mire számithatnak a következő szezonban." Ezek a Sky Sporton szakèrtőként dolgozó Thierry Henry elismerő szavai.

14568177_1390935444269295_2474204407970768188_n.jpg

A bajnokság utolsó harmadát végül is teljesen teljesen alárendelve az EL menetelésnek, egy erősen rotált és nèhány -a második csapattol felhozott- tehetségesebb fiatalal kiegèszitve toltuk vègig. Akik összeségèben nem valottak szègyent és egy egész pofásra sikeredett jó közepes átlagot hoztak össze és ez vègül csak a nyolcadik helyre volt elèg. Ami azt jelentette, hogy a Pool nem indul semmilyen nemzetközi kupában az idèn. De az az igazság, hogy a varàzslatos győzelmeket hozó Europa Liga lázában ègő szurkolókat még ez sem érdekelte. A semmihez sem hasonlitható kupa hangulat annyi év után, visszaköltözött az Anfield roadra. Az olyan ellenfelek ellen mint a Manchester United, Dortmund, Villarreal aratott fantasztikus győzelmek mámora, valamint a tény, hogy egy nemzetközi kupadöntőbe jutottunk, valami olyat adott vissza a szurkolóknak, amiben már rég nem volt részük: a SIKER semmihez sem hasonlitható ízèt. A sokat emlegetett "Klopp hatàs" alà került mindenki, az Anfield road sokat látott fő szurkolói a "Kop" èppen úgy ahogy ahogyan a tèvè előtt szurkoló több millió Liverpool fan. Ami azóta is tart. Erről árulkodnak a stadionban lengetett "We trust in Klopp" zászlók, a "Boss tha!" feliratu polók melyről a mester képe vigyorog vissza ránk, de azt hiszem legjobban a Kop elé kifeszített, Klopp képèvel ellátott "We believe" molinó fejezi ki a legjobban azt amit mindannyiunkra igaz: Hiszünk benne! És nem véletlenűl hiszünk benne, hisz az új idènyben lejátszott mérkőzèseinken pontosan látni mekkorát változott a csapat.
js89803191.jpg
Egyèbként èrdeklődve figyeltük, hogyan alakul a már itt lèvő játèkosok sorsa, kit tart meg, kit ad el, ki alkalmas a játèkrendszerèbe ès ki kerűl padra. A védelemből Clyne nála is biztos pont, viszont az addig csak rapszódikusan teljesítő Lovrenből pèldául egy megbizható és a támadásokat is segitő remek CB lett. Ö abszolut Klopp kedvenc, azt hiszem sose felejti el neki ahogy a 92.percben 3-3-nál továbbfejelte a Liverpoolt a Dortmund ellen. De ugyan ez mondható el Lallanáról, bár róla az, hogy mennyire "Klopp futball" kompatibilis játékos, leginkább az új szezonban derült ki. Adamnak, talán a Jürgen vezènyelte felkészülési idènye sikerűlhetett annyira jól, hogy szinte rá sem lehet ismerni. A közèppálya szürke eminenciásából egy irgalmatlan jó teljesitményt nyújtó futballistává vált. Szerintem èlete legjobb formáját futja, gyorsasága ès technikàja is mintha most érvènyesülne a leginkább. Milner részben miatta mondta le a válogatottságot és még azt is bevállalta, hogy balhátvédet játszon, Hendersonnak visszaadta az önbizalmát, a 26 éves csapatkapitány idén a liga egyik legjobban teljesítő középpályása. Coutinho szárnyait viszont mintha visszanyesegette volna a mester, mert sokkal kötöttebb a feladata mint eddig. Bár nem olyan látványos mint volt, de sokkal hasznosabb a játéka Klopp rendszerèben. Ellenben Firmino sokkal felszabadultabb és kötetlenebb jàtèkmenetet kapott és láthatóan lubickol benne. Sturridgal való viszonya viszont mintha kissè felhős lenne, az egyèbkènt valóban kiváló támadótol kissè mást vàr el mint, amit az megszokott. Nem az első szándèkból való kapuratörèst hanem egy technikailag sokkal inkább a csapat èrdekeit szolgáló elmozgásokat, és "visszapasszokat" szeretne látni és ez nem is igen tetszik a "zsigerből" azonnal gólra törő Stunak. Viszont Origit, a rettentő gyors induló sebessége és pressingre alkalmas labdatartása az ellenfèl tèrfelèn, teszi igazán Klopp kedvencé.
cgcucoowiaafwct.jpg
A távozok közül az "agytröszt" Dr.Balotellit egyből elküldte, a megváltozott játékstilusba nem illő (tul darabos) Bentekèt viszont a megegyezés alapján jó pènzèrt engedte el, akár csak Joe Allent akinek a posztján, többen is bevethetők voltak, baràtilag hagyta eligazolni máshová ahol több lehetősèget kaphat. A fiatalabbak közül Ojot, Brannagant az első csapathoz vezènyelte, egyenlőre csak kiegèszitő jàtèkosnak a padra.
Már a nyári igazolásoknál kitünt, hogy vègre értő kezekbe került az új játèkosokra szánt 100 milliónyi font. Jürgen nem igazolt túl sok játékost, de akiket igen azokat olyan posztokra hozta ahová valóban kellett is. Karius, Mané, Matip, Wijnaldum, Klavan de mèg a fiatal kora miatt inkább a jövő emberének számító Grujics is minőségi erősitést jelent. Ès ha mindehez, hozzávesszük, hogy mint már emlitettük a Klopp féle játèkrendszerbe kevésbé illő, de amugy jó játèkosnak számító Bentekèt, Joe Allen, Ibeot egészen jó áron értékesitette, a pénzügyi mèrleg kiadás-bevètel aránya majdnem kiüti egymást. Az az a 100 millió fontnak igy csak a töredèkèt felhasználva hozott mínősègi játékosokat. Talán csak egyetlen a baloldali védő posztján lehet hiányèrzete az embernek, ahol a rapszódikusan teljesítő Moreno alternativájaként nem érkezett senki. Ezt a posztot vègül Milnerrel oldotta meg, aki nem is teljesit rosszul ezen a poszton, bár egy valódi "balbek" azért mindenkèpp ráfèrne a vèdelemre.
jurgen-klopp-liverpool-white-hart-lane_3464209.jpg
Az új idény első hèt meccse nehèz idèny kezdetet igért, négy rangadó az előző Premier League idény első 3 helyezetjèvel (Arsenal, Tottenham, Leicester) ès a Chelseával, valamint két "alsóházi" gárdával a (Burnleyve, Hull) és egy erős közèp csapattal, a Swanseavel kellett játszanunk. Ebből a hét meccsből végűl kimondottan jól jöttünk ki, az Arsenált, a Chelseát és a Swenseát idegenben, a bajnok Leicestert és a Hull Cityt otthon vertük meg remek játèkkal, valamint döntetlent értünk el a Tottenham otthonában úgy, hogy a Londoniaknak kellett futniuk az eredmèny után. Csak egyetlen vereséget szenvedtünk el, amit azóta sem ért senki. A "futottak még kategóriás" Burnley otthonában ugy szenvedtünk veresèget a második fordulóban, hogy 80-20 (!) arányban mi birtokoltuk a labdát ès vègig a kapujuk elé szegezve őket, orditó helyzetek tucatjait hagytuk ki. De ettől eltekintve, remek bajnoki rajtot vett a Jürgen Kloppal első teljes idènyét kezdő Liverpool, mely hèt forduló után a dobogon van, mindössze két pontal lemaradva az első helytől. A tavaly tavaszi Tottenham elleni első meccse és a legutóbi Swansea elleni győzelem között pontosan egy év telt el. "Klopp, edző, menedzser és futballigazgató is egyben. De a szurkolóknak szemében jóval több...” – írta Oliver Kray a Kloppról szóló cikkében, az októberi FourFourTwo-ban.
Emlèkezetes egy èv volt ez, bármit is mutatnak azok a számok az eddig lejátszott mérkőzések statisztikájában, minket szurkolókat abszolut meggyőzött arról, hogy kinevezèse ritka jó döntès volt.
Boldog első évfordulót mester és még az elsőnèl is jobb második èvet!
Amugy a második èvèt is akár csak az elsőt, egy 0-0-al kezdte Jürgen Klopp. Ezuttal a Manchester United elleni rangadón az Anfield roadon....
manchester-city-vs-liverpool.jpg

 

Szólj hozzá!

DE KI AZ A JÜRGEN KLOPP? Avagy egy futball rocker története!

2016. május 17. 16:28 - Franko Mondó

Bevezetés egy Klopp poszt elé:
Jürgen Kloppról szakmai portrét felvázolni viszonylag egyszerű, de csak ha az elmult 9-10 sikeres évéről akarsz írni. Mert elég ha beütöd a nevét az internetes keresőbe és szinte dőlnek ràd az infók a vilàg összes nyelvén. Viszont ha Jürgen Kloppról az emberről akarsz egy portrét írni, akkor már bonyolultabb a képlet, mert egyszerűen a száraz tényeken (Szül.hely.kor, családi állapot stb...) kívül kevés hiteles formàban fellelhető dolog van róla a virtuàlis térben. Nem kimondottan "csak" szakmai jellegű hosszabb interjut alig talàlni vele és azok is -nem meglepő módon- német nyelven. Ami egészen biztosan levonható konzekvencia, hogy a kötelező meccs előtti és utáni szakmai nyilatkozatain kívül, hosszabb interjuk csak néhány nagyobb Europai sport lap archivumában találhatók (Kicker, Tutto Sport, Four four two stb...) azok viszont igazi "kincses bányát" jelentenek az utána érdeklődőknek. "Kloppo" egyébként ismertségéhez mérten, ritkàn ad, nagyobb lélegzetvételű interjukat és akkor is nagyon megvàlogatja, hogy kinek. Sportal foglalkozó lapokon kívűl jellemzően csak pár komolyabb közéleti lap jöhet szóba nála, olyanok mint a Bild, a Guardian stb...) a bulvár teljesen ki van zárva. A magánéletéről egyàltalán nem beszél, (ami abszolut érthető) erre vonatkozó kérdéseket nem fogad el.

_ncs_modified_20151023064448_maxw_640_imageversion_default_ar-151029561.jpg

Németországon belűl a"Svábföld" központjànak szàmító Stuttgartban született 1967 Juni 16-án Jürgen Norbert Klopp néven.
"Átlagos tizenéves voltam, olyan mint a legtöbb NSZK-ban élő fiatal. -Mondja egy 2010-es interjuban- Az iskola utan rohantam focizni a többiekkel. Hétvégéken rock koncertekre vagy meccsekre jartunk. Talán csak abban különböztem a grundon focizó társaimtól, hogy míg ők a német foci mellett a pengés brazilos futball bűvöletében éltek, engem jobban vonzott a sokkal gyorsabb és keményebb Angol foci. És ez azóta is igy van, a bundesliga mellett az angol bajnokik légköre áll hozzam a legközelebb. Bár a mai premier league csapatai már rég nem a klasszikus Angol focit jatszák, a klubok legtöbbje megmaradt a régi tradiciók mellett."
Juniorként két kiscsapat, az SV Glatten és a TuS Ergenzingen csatára volt. 20 évesen 1987-88-ban az Eintracht Frankfurt második csapatában szerepelt a regionális ligában, ez akkoriban volt, amikor Frankfurt első csapata a Bundeliga élvonalához tartozott és kupa gyöztes lett, a legnagyobb sztárjukat pedig Détári Lajosnak hívták. 
A következő 1990-es idényt azonban már a harmadosztályú Rot-Weiss Frankfurtnál töltötte. Igy emlékszik vissza erre az időszakára:
"Mint minden 18-19 éves futballista, természetesen én is fényes karrierről álmodtam, viszont mivel sült realista beállítottságú vagyok, viszonylag hamar olyan huszonegy-két évesen felismertem a képességbeli hiányosságaimat és beláttam, hogy aligha én leszek a német futball következő "Kalle" Rumeniggéje. (Karl-Heinz Rumenigge a 80-as évek legnagyobb Német sztárja volt, aki kétszer is VB döntőig vitte az NSZK-t.) Tisztáztam magamban azt is, hogy aligha fogok olyan szintű csapatban játszani, mint például a Bayern München és egyáltalán nem csak azért, mert nem is vágytam oda soha, hanem mert aligha leszek valaha is olyan szintű játékos, akit szerződtetni akarnának a Bajorok. Tudják szerintem jó ha egy játékos tisztában van a saját korlátaival, de azokon a korlátokon belül, a saját szintjének megfelelő csapatnál kihozza magából a maxiumot.
" Ez a csapat a Mainz lett, 1991-ben igazolták le, eredetileg itt is csatárként játszott, de 1995-től hátvédként szerepelt pályafutása végéig.

001.jpg

A 2000–2001-es szezonban a Mainz irtózatos rossz idényt produkált, reménytelennek látszott a bentmaradás ezért 2001. február 28-án menesztették Eckard Krautzun vezetőedzőt, helyette óriási meglepetésre az előző mérkőzésen még játékosként szereplő Jürgen Kloppot nevezték ki ideiglenes jelleggel a klub vezetőedzőjévé a bajnokság utolsó két hónapjára. Pedig az igazi meglepetés még csak ezután következett, mert óriási hajrát produkálva, bent tartotta az előzőleg tök reménytelen helyzetben lévő Maintzot a másodosztályban és igy profi edzői szerződést kapott a csapatnál. "Amikor még játékos voltam Mainzban, talàn ha 1800 néző látogatott ki az esős szombati meccseinkre, de ha valamelyikünk meghalt volna, senkinek nem tűnt volna fel, annyira nem voltunk ismertek a városban. De mi szerettük a klubot, imadtunk jàtszani, akàr 10.000 embernek jó időben, akàr 1800-nak az esőben." A következő szezont a kiesés elöli menekülés jegyében kezdik, minél hamarabb összeakarjàk szedni a bentmaradáshoz szükséges pontokat, ez olyan jól sikerül nekik, hogy majdnem feljutnak a Bundesligába. Egyetlen pontal maradnak csak le a feljutást jelentő helytől... Mainzban valósàgos futball láz tör ki amikor a következő 2002/03-as szezonban győzelmet győzelemre halmoznak, ám a végén egyetlen góllal rosszabb gólkülönbségük miatt megint csak lemaradnak a feljutástól. Ekkor már szinte mindenki a Mainzi csodáról beszél és 2004-ben sikerül feljutnia csapatával a Bundesligába. Ezt követően szerezte meg UEFA-Pro edzői licencét, hogy az élvonalban is lehessen vezetőedző. Csapatépítésre Svédországba vitte a játékosait amiben még semmi különös nem lenne, csak hogy Ö egy olyan kietlen mindentől távoli helyet vàlasztott, ahol még áram sem volt, és hotel sem. Sátrakban aludtak, az ételt is saját maguknak kellet beszerezniük, és közben megküzdeni a folyamatos esőzéssel, meg a szúnyogokkal. Később egy tv interjuban beszélt a miértről: "Azt akartam, hogy érezzék, hogy mindent túl tudnak élni. Rettenthetetlenek voltunk, és amikor a csapat megjelent a Bundesligában, az emberek nem tudták elképzelni, hogy milyen erősek vagyunk".

009.jpg

A 2005-06-os szezonban a Mainz elindulhatott az UEFA-kupában, ez lesz Jürgen Klopp legelső nemzetközi kupa szereplése. Miután az előző szezonban a legsportszerűbb csapat volt a Bundesligában és a sportszerűségi kvalifikáció során kisorsolták a csapatot, így indulhatott a selejtezőben, amit sikerrel teljesítettek is. Azonban az első körben a Sevilla FC veri ki őket, amelyik ezután a döntőig menetel és megszerzi első UEFA kupáját. /Ugye milyen fura fintora ez a sorsnak igy a 2016 os Baseli EL döntős csapatok ismeretében./ A 2006-07-es szezon azonban rémálom szerűen alakul számukra és egészen a 16.helyig csúsznak le és kiesik a Mainz a Bundesligából azonban a vezetőség továbbra is kitart Jürgen Klopp mellett. És a 2007/08-as másodosztályu idénynek ugy vágnak neki, hogy az azonnali visszajutást tűzik ki célul. A kiesés miatt végtelenűl csalódott Jürgen Kloppnak, a bundesliga profi légköre után nehezen megy a visszailleszkedés a másodosztály milliőjébe. Sehogy sem talàlja a helyét, ezért előre bejelenti, hogy ha nem sikerül a feljutás, akkor lemond. Végül csak a 4.helyen végeznek és ezzel végetér Klopp és a Mainz hosszú kapcsolata. Vannak ajánlatai más csapatoktól, hisz már a Mainz edzőjeként felkeltette olyan tradicionálisan nagy csapatok figyelmét, mint a Bayern München vagy a Hamburg, ám sem a Münchenieknek sem a Hamburgiaknak nem tetszett Klopp szabatos stilusa, lezser öltözködése a puhatolozó tárgyalások során, valamint az sem tetszett nekik, hogy a játékosai Kloppónak hívják és nem tartja meg tölük a két lépésnyi távolságot, túl közvetlen velük. "Hihetetlenül dühitett, hogy nem szakmailag hanem külsősegek alapján itéltek meg. Legszivesebben megkérdeztem volna tőlük, hogy szakmailag kifogástalan futball edzőt keresnek, vagy egy mutogatni való ölönyös cirkuszi majmot a pálya szélére." És ekkor jött a Dortmund... az a Borussia Dortmund amelyik ekkor már halovány árnyéka sem volt a kilencvenes évek közepének szuper Borussiájának, annak amelyik bajnoki cimet, Bajnokok Ligájàt nyert és még az aranylabdát is a klub egyik játékosa kapta Matthias Sammer. A mostani BVB 2008-ban már majd egy évtizede csak egy a Bundesliga középcsapatai közül. Ráadásul akkoriban a csúcsosodó gazdasagi válság miatt csőd közeli állapotban volt a klub. 2008-ban is csak a 13.-ik helyen végeztek, emiatt menesztették a szintén pàlyája elején járó Thomas Dollt és szerződtették helyére Jürgen Kloppot. A Mainz utàn, úgy érezte, a következő csapatánál nem szabad ilyen erős érzelmi kötődést kialakítani. Mainzban egy hétig tartott a Klopp tiszteletére rendezett búcsúbuli, bevallotta megsiratták az elválását, és bár Dortmundba úgy ment, hogy megpróbál kevésbé ragaszkodó lenni, egy hét után már szerelembe is esett új csapata iránt.

006_klop_dortmund_beer.jpg
A Dortmundhoz való szerződése nem jelent szenzációt, inkàbb csak egy pár mondatos hír az interneten arról, hogy a BVB megint edzőt vàltott. Àm Kloppot mindez nem érdekli, Ö boldog, hogy újra a Bundesligàban dolgozhat, amit még a klub nem túl rózsàs anyagi helyzete sem tud elrontani. Hihetetlen elánnal lát munkához. A futball szurkoloknak talán legszimpatikusabb módon épiti szinte teljesen újjá a Borussiat, javarészt olyan tehetséges fiatalokból akik tökéletesen illlenek az általa megálmodott csapat szerkezetbe és jàtékrendszerbe. Két évébe telik, amig minden és mindenki a helyére kerűl. Az első évben a 6.-ik helyen végez, következő évben pedig 5.-ik, de aztán a harmadik évben robbantanak, tökéletes idényt produkálva bajnoki címet nyernek. A bundesliga csapatai szajtátva bàmuljàk a Dortmund "csoda tinijeit" és képtelenek mit kezdeni az akkoriban merőben újnak szàmító játékrendszerrel. De az igazi totális elképedést a Német kupa döntője váltja ki, még a tévé studióban ülő szakértőket is sokkolja a világsztárokkal teletüzdelt Bayern München vesszőfutàsa. Klopp "jóval olcsóbb" tizenegye ellen tulajdonképpen egy percig sincs esélyük még a döntetlenre sem. Kagava már a harmadik percben vezetést szerez, amit Robbennek még sikerűl egalizálni, ám ezutàn beindul a "sárga henger". A szemmel láthatólag sokkal gyorsabb és energikusabb Dortmund, amelynek a védelme majdnem a félpályáig van feltolva és teljesen az ellenfél térfelére helyezi àt a játékot, a földbe gyalulja a gyakran még a labdàt a térfeléről is kihozni képtelen Müncheni sztárokat, akik szinte megfulladnak a BVB àlltal végtelenségig leszükitett területen 5-2 a vége. Németország sokkban van! Mindenki Klopprol és csapatàról beszél... és akik még ezutan is kételkednek azokat is elhallgattatja a BVB következő évi címvédés a Bundesligában.

0_15901631_401_00.jpg

A Dortmundnál megvalósított újszerű játékstilusa egyfajta pressingre épűlő de annak tovább fejlesztett változata, igazi egész pályás letámadás. A Presszingelést amikor az ellenfél térfelére kell àthelyezni a jàtékot és kisterületen jàratni a labdát amig hibàra nem kényszeríted az ellenfél védelmét màr koràbban is ismerték és jàtszottàk. De az ún. ‘gegenpressing’ stilust amit nagyjából "ellen pressingnek" vagy ha úgy tetszik "letámadás elleni letámadásnak" lehetne fordítani a Klopp féle Dortmund alkalmazta először. Ennek lényege, ugyan ugy a terület leszűkitése, de labdavesztés utàn válik igazán félelmetessé. Ugyanis azonnal vissza kell támadni az ellenfelet és visszaszerezni a játékszert, miközben a labdaszerző csapat játékosai mind kimozdulnak az addigi védő poziciojukból és igy terület nyílik a tàmadóknak. Ez a felfogás arra a bebizonyított tényre épül, hogy az a játékos, aki labdát szerez, az a labdaszerzésre való fokuszàlàs miatt, nem igazán tud másra figyelni és sebezhetőbb, mint normál esetben, hiszen éppen nincs egyensúlyánál, nincs ideje felnézni még nem tudja biztosan, hol vannak a csapattársai, így ha azonnal visszatámadjàk, olykor ketten is rárontanak akkor könnyen megzavarodik és hibás megoldást választ vagy rossz helyre passzol, vagy egyszerűen elveszik tőle a labdàt amivel aztàn a védöpoziciojukból elmozdult hátvédek közötti üres területeken lévő támadokat könnyedén megjátszhatjàk. Azt, hogy ki hasznàlta erre a stilusra először a "gegenpressing" kifejezést, hogy ez Klopptol ered-e vagy valamelyik német internetes média akasztotta rá azt én nem tudtam kideriteni. De az biztos, hogy ennek a jàték felfogásnak a Klopp-féle Dortmund volt az úttörője nem csak Németországban, hanem egész Európában.
Azonban ki kell emelni azt is, hogy a rendszere folyamatosan fejlődött, változott az évek alatt. Ha kellett, kontracsapattá váltak, nem ugyanazt a sémát akarta minden meccsen játszatni együttesével.  
2012/13-as idényben a Bayern nyeri a bajnokságot, de mégis ez a szezon hozza el nekik a vilàgra szóló nemzetközi sikert. Abban az idényben a Bajnokok Ligája legjobb 4 csapata közé a két legjobb Német csapat (Bayern, Dortmund) és a két legjobb spanyol csapat (Barcelona, Real Madrid) jut be. A Dortmund a Real Madridot kapja és nincs ember, aki ne a Madridiakat tartaná esélyesebbnek.

010.jpg
Az a helyzet, hogy a Madridiak is igy érzik, ezért az első meccsen Dortmundban elég kényelmes tempóban kezdenek futballozni, erre Lewandowski már a 8.percben bever nekik egyet amit óriàsi nehézségek árán még kiegyenlit Ronaldo az első félidő legvégén, de a második félidőben már nincs "pàrdon". A Dortmundiak lerohanják őket ez az a meccs amit a "gegenpressing" iskolapéldàjaként szoktak emlegetni és 15 perc alatt még három gólt rúgat Lewandowskival a tökéletesen müködő Dortmundi tàmadó gépezet. A Real a meccs végére ugy néz ki mint az az ökölvivó, aki egy megrenditő erejű ütést kapot, csak kóvályognak a pályán a Blancók. Minden erejüket felemészti a villámgyors Dortmundi támadások megállitàsa és egy még nagyobb zakó megakadályozàsa. Arra hogy támadjanak vagy a BVB kapuja elé érjenek esélyük sincs. A visszavágon ugyan nyer a Real 2-0-ra de ez kevés, igy 4-3-al a Dortmund jut a BL Londoni döntőjébe és ellenfele a Barcelonát oda vissza lenullàzó Bayern München. Ha ezt a döntöt akàr csak egy évvel azelőtt jàtszàk, akkor a csúcsok csúcsàn járó Dortmund biztosan megnyeri, de ekkor már 2013-at írunk a Bayern hihetetlen jó idényt produkál, erősek és magabiztosak, a Londoni döntön minden a kezükre jàtszik és nyernek is 2-1-re. Klopp a döntő után elismeri: „Szinte minden tökéletes volt, a Londoni stadion hangulata parádés, az idő szép, a pálya jó, csak mi voltunk szarok…" -majd hozzáteszi- "Veszítettünk és emiatt most elég szarul érzem magam. De optimista vagyok, szóval nagy baj nincs. Tíz perc múlva már jobban leszek, fél órával később pedig úgy érzem majd magam, mintha megnyertük volna a kibaszott BL-t.” Ám ez bármennyire is jól hangzik, nem igy van...
Az utolsó 2 dortmundi évében, már erősen érzékelhető volt az ún."Klopp hatás" halványulása, az abból is erősen kitetszik, hogy a második és egyben utolsó bajnoki címe óta, eltelt három év alatt 77 ponttal szerzett kevesebbet a Dortmunddal, mint a Bayern München. Ez két dologra vezethető vissza: Egyrészt a német csapatok idővel helyelközel megtanulták, mit lehet Klopp "gegenpressingje" ellen a legjobb taktika, különösen igaz volt ez az BL győzelem után újra európa élére került Bayern münchenre. Másrészről a már emlitett csalódása amiatt, hogy az álltala felfedezett, de legalábbis csucsra járatott labdarugók sorra eligazoltak, a jobb anyagi körülményeket igérő csapatokhoz. Azt hiszem ez a második dolog volt az amely igazán elkedvetlenítette és ami végűl a csapat jàtékára is negativ hatàssal volt. "Nem árusítottuk ki a játékosainkat, mégis meg akarták őket venni tőlünk, mert tisztában voltak vele, hogy mi nem tudunk annyit fizetni nekik, mint ők" - utalt Klopp arra, hogy a Dortmund az elmúlt években a legjobbai közul Kagava Sindzsit és Nuri Sahint is elengedte, de az igazi repedést közte és a Dortmund között a Bayern által elhappolt Mario Götze elengedése okozta.
133197_587885007.jpg
Mert amig az első két esetben Kagava és Sahin esetében a játékosokra lehetett fogni, hogy a több pénz miatt tàvoznak, addig Götze esetében ezt már egész egyszerűen képtelen volt megemészteni és elhinni se nagyon hitte. Mario elvesztését egy szívinfarktushoz hasonlította. "Egy nappal a Málaga elleni drámai továbbjutás után jött a hír, hogy eligazol. Michael Zorc ügyvezető kijött a pàlyára, és fa arcal közölte, hogy a klub eladta Mariot a Bayernek megegyeztek. Ekkor ugy éreztem magam mintha valaki meghalt volna, ami làtszodhatott is rajtam, mert Zorc megkérdezte, akarok-e beszélni róla, de mondtam neki, hogy nem akarok, elegem van ebből és inkább hazamegyek. Probàltam lebeszélni az eligazolásról Máriót, de hiába győzködtem, hogy két év múlva is be fognak jelentkezni érte. Addigra màr tele beszélték a fejét a Bayern menedzserei akik elhitették ezzel a kamasz fiuval, hogy vagy most megy vagy soha."
Magában azonban nem a Bayernre és nem is Götzére volt mérges, sokkal inkább a Dortmund menedzsmentjére akik engedélyt adtak a Bayernek, hogy tárgyalásokat kezdjen Götzével és meg sem próbálták lebeszélni. A Dortmundi vezetőség teljes csődjét az jelentette amikor a BL legeredményesebb csatárát a 35 millió euróra taksált Lewandowskit ingyen leigazolta a Bayern, mert lejárt szerződése a BVB-nél, Klopp dühöngött napokig majd letargiàba süllyedt. A hozzá közelállók szerint eltünt belőle a korábbi tűz, nem találta azt ami inspirációval szolgált volna, és ez a céltalanság a csapat játékán is meglátszott, a totàl hitehagyott társaság látszatát keltő Dortmund, rég nem látott mélyrepülésbe kezdett, de a vérszagra gyűlő sajtót ekkor még lehűtötte: "Azért még nem írnám le a csapatot. Rengeteget hibázunk, úgy nézünk ki a pályán, mintha egy rakás idióta rohangálna a füvön. Emiatt is vagyunk a kiesőzónában. Ugyanakkor nem igaz, hogy ennyire rosszak lennénk, van másfél hónapunk feltöltődni, ki fogjuk javítani, amit elrontottuk” – nyilatkozta Jürgen Klopp az őszi szezon utolsó fordulójában, a Werder Bremen elleni vereség után. Igazsàg szerint ebben az utolsó évben minden összejàtszott a Dortmund ellen. Marco Reus még a VB előtt szenvedett horror sérülést a vàlogatottnàl és csak lassan jött rendben, és amikor pàlyàra lépett akkor sem volt még az igazi. A hátsó alakzatból Hummels szinte egész évben állandóan sérült volt, Subotic még csak kereste régi formáját, a súlyos keresztszalag-szakadása után, és az idényt remek formában kezdő Szokratisz is megsérült. A védelem összetétele meccsről meccsre, gyengűlt az idény felére szinte teljesen összeomlott, az őszi szezonban 26 kapott góllal zárt a Dortmund. A 2011-es bajnoki címénél egész évben kapott 22-t a csapat, és a 2012-es címvédésénél is mindössze 25-öt. Bár az idény végére visszakapaszkodtak a középmezőny elejére és elérték az egyik Europa ligát jelentő helyet, de érezni lehetett, hogy már semmi nem a régi.
Ennek ellenére a Borussiánál nem volt ember, akiben akár csak gondolati szinten is felvetődött volna Klopp elküldése, hisz ahhoz Ö túl sokat tett ezért a klubért. Jürgen Klopp viszont ugy érezhette, hogy már képtelen olyan inspirálólag hatni a csapatára mint korábban, és ez a csapat teljesitményét negativan befolyásolja. Igy a válság gyors megszüntetésének alighanem Ö a legfőbb kerékkötője, ezért pár héttel a bajnokság befejezése előtt bejelentette, hogy az idény végén távozik a csapat éléről. Döntését a klub tiszteletben tartja és elfogadj...
dortmund-klopp629.jpg
A hír bombaként robban a német és a nemzetközi sport sajtóban egyarànt, hisz mégis csak Németországban kétszer is az év edzőjének választott, az europai top10 menedzsere között szàmontartott Jürgen Kloppról van szó. Szinte a bejelentéssel egyidőben elkezdődnek a találgatások arról melyik kispadon kezdi meg az őszi szezont a Német mester. Az elkövetkezendő nyári hónapokban minden europai top klubal hírbe hozzák. Nem vicc a lapokban szóbajövő lehetséges klubok listàja tulajdonképpen végtelen a Real Madridtól, a PSG-n át a Manchester Cityig terjed, hogy ebből mennyi a pletyka és mennyi a valós megkeresés az ma már kiderithetetlen. Az viszont egészen biztos, hogy a híreszteléseknek maga Klopp vet véget aki ugyan elismeri például, hogy a City és még egy-két a listán lévő klub megkereste, ami igazán megtisztelő a számàra, de csak azt tudja mondani az újságoknak, amit ezeknek a kluboknak is, hogy egy évig pihenni szeretne az elmult 14 évnyi folyamatos munka után ennyi feltöltődésre egyszerűen szüksége van. Hogy jövő ilyenkorra mi lesz a sorsa, melyik bajnokságban induló csapathoz ír alá azt még nem tudja, de nem is időszerű a kérdés. Ezzel vége, lassan elcsitul az őt körülvevő felhajtás, elkezdődnek a bajnokságok és Jürgen Klopp nem ül egyetlen kispadon sem, eltünve a világ elől pihen...

003_a_felesegevel_dortmun_utan_liverpool_elott_2015_nyaran.jpg
És most itt egy kicsit engedjük is el Jürgent és menjünk át a csatorna másik partjára egészen pontosan Liverpoolba, ahol Brendan Rodgers képtelen túlszárnyalni de még megismételni se tudja csapatàval a 2013-as ezüstös idényt. Sőt még a BL-t érő helyet sem ér el, pedig hát irgalmatlan összegeket költ a Klub játékosokra. Rodgers helyzete egyre rosszabb szinte mindenki biztos benne hogy a nyáron menni fog, a szurkolók àlltal megfogalmazott vágy, hogy helyére egy mindenképpen fiatal és agilis TOP edzőt hozzon a vezetés mint mondjuk Simeone vagy Jürgen Klopp... Csak, hogy Simeone nem rég hosszabbított az Athleticoval és Kloppnak is (akkor még) élő szerződése van a Dortmundal. És egyébként is miért akarnának a sikereik szinhelyérő pont a Liverpoolhoz igazolni?
Igy az ügy elhal... Aztán Klopp lemondása a Dortmundnál újra felizzitja a tüzet a szurkolókban, ennek ellenére a Liverpool szinte szóba sem kerül a lapoknál mint lehetséges csapat Klopp számára. A Pool megin közel 100 milliot költ új jatékosokra és a 2015/16-os idénynek is Rodgersel vágnak neki. Hogy aztán alig két hónappal később a két hetes válogatott szünetet kihasználva a vezetőség oktober 4-én pénteken kirugja Rodgerst, és már másnap elismerik a kispadra Jürgen Kloppot szeretnék megnyerni és tárgyalnak vele... A német és a Britt bulvársajtóban rögtön kitör a médiahiszti. Az elkövetkezendő napokban teljes egészében uralja a sport oldalakat az ügy, a két ország újságjai szinte mindenkit megszólaltatnak az ügyben (nem vicc, az egyik hülye német bulvàr lap még az ép Németorszàgban tartozkodó Manchesteri ikont Alex Fergussont is megkérdezi mit szól Klopp Liverpoolba szerződéséhez. Fergie nyel egyet és csak annyit mond: Nem làtom be miért ne lehetne egy német edző sikeres a Premier League-ben.) egyetlen egy ember nem szólal csak meg: Jürgen Klopp. Ö el van tünve, a sajtóval csak a menedzsmentjén keresztül érintkezik. Az biztos, hogy Okt.7.-én hétfőn talàlkozik a Liverpool Amerikai milliàrdos tulajdonosával aki a Boston Red Sox csapatànak a tulajdonosa is és személyesen is tàrgyalnak. Csütörtökön Klopp már Liverpoolban (egészen pontosan Melwoodban) van és pénteken pedig alàír egy 4 eves szerződést az Anfield roadon.

008.jpg
Az a Jürgen Klopp aki egész nyáron azzal utasitotta el a legzsírosabb ajánlatokat is, hogy egy évig pihenni akar, 3 hónappal később egy röpke hét alatt mindenben megegyezik a Liverpoolal és odaszerződik. Amivel összeesküvés elméletek garmadáját inditja el, de ebbe inkàbb ne menjünk bele. A lényeg, hogy Liverpoolban van és mindenki, szurkoló és jàtékos egyaránt boldogan fogadja. Ö pedig nem hazudtolja meg magát, màr az első nyilatkozatàban beszól a bajnok Chelsea edzőjének Jose Mourinhonak aki előszeretettel hivatja magát "Special One"-nak vagyis különlegesnek. "Én azért jöttem, hogy segitsek. Nem vagyok varázsló még csak "különlegesnek" (Special One) sem mondanám magam mint egyesek. Én "normàlis" (Normal One) vagyok!" -szögezi le az első sajtótájékoztatóján. A savanyú Mourinhot nem igazàn kedvelő angol sajtó, odáig van érte. A szerződéséről annyit lehet tudni, hogy teljes egészében szabad kezet kap a tulajdonostol a jàtékos igazolàsok és eladàsok terén. Itt nem fordulhat elő az, mint Dortmundban, hogy eladjàk a csapat legjobbjait a tudta nélkűl. Kimondott elvàrást a helyezést illetően, az első évben nem fogalmaz meg a vezetőség igy semmilyen teher nincs rajta a 2015/16-os idényben, nyugodtan kisérletezhet. A lényeg, hogy térképezze fel a keretet, nyáron leadhatja majd az igényeit, kitől kíván megválni, kiket akar mindenképpen megtartani és mely posztokra akar igazolni. Az egész idény ennek a kisérletezésnek és a Klopp féle játékrendszer megtanulásával telik, a csapat teljesítménye a Premier League-ben hullámzó, de ezen senki nem csodálkozik, mindenki megértő és türelmes Jürgen Kloppal szemben, ráadásul páratlan sérülési hullám is sújtja a csapatot. Igy hamar eldől, hogy két lovat egy fenékkel megülni nem lehet, azaz vagy a bajnokságot vagy az Europa Ligát be kell áldoznia. Ö a Manchester United legyőzése után az Europa ligát választja mint kiemelt prioritást élvező sorozatot, erre megkapja ellenfélnek az egész sorozat legerősebb és legesélyesebb csapatát a Dortmundot. A Sárga-Feketékhez ezernyi szállal kötödő Klopp, aki összerakta és csúcsra járatta azt a BVB-t amelyik most az ellenfél lesz, szóval Jürgen élete "leghülyébb" feladatát kapja, le kell győznie a mostani önmagával a korábbi önmagát, azaz a Liverpoolal a Dortmundot.

007.jpg
Az egész Europai kupasorozat legkeményebb két összecsapása következik, tulajdonképpen olyan az egész, mint amikor két száguldó 1000 tonnás mozdony frontálisan rohanna egymásnak. A Dortmundi 1-1 után az Anfield roadi 4-3 a valaha lejátszott legjobb kupameccsek közé kerül, az Europai sport sajtó hozsannákat zeng, az addig esélytelen Liverpool hírtelen az abszolut esélyese lesz az Europa Ligának. Pláne miután 0-1 után otthon 3-0-ra kiverik a Villarrealt is és a Baseli döntőbe jutnak... Ahol a Sevilla elleni döntőben (Amit később "kézilabda" döntőnek is csúfol Europa) a félidőben még 1-0-ra vezetnek, de csak azért mert két egyértelmű kezezést, nem fúj le a Svéd bíró ami a Sevilla 16-osán belűl, pedig a későbbiek ismeretében nagyon nem mindegy, hogy 3-0-al vonulnak a szünetre vagy 1-0-al. A szünet után ugyanis az addig semmit sem mutató Sevilla már az első percben kiegyenlit, majd a vezetést is megszerzi. Eközben még két egyértelmű kezezést "nem vesz észre" a bíró a Spanyoloknál, és a kitámadó Liverpoolt lekontrázva rzgnak még egy gólt. A vége 3-1 oda, és miközben az egész világ értetlenűl áll a svéd bíró teljesítménye előtt, addig Jürgen Klopp magára vállalja a felelőséget a második félidei katasztrófa miatt... pedig nem Ö a hibás, hanem a csapat, amelyik az egyenlitő találat után egyszerűen képtelen volt újra felvenni a meccs ritmusát. Plusz még megkapták a világ egyetlen bíróját, aki minden keményebb, szerelést azonnal lefújt, minden Spanyol műesést megevett, de a kézilabdát engedte a pályán. Azt nem tudni mi lesz a jövőben, viszont egy biztos, Jürgen Klopp akár első Liverpooli évében messze a játékos keret erején felülteljesítve megszerezhette volna élete első Nemzetközi kupáját, egy olyan csapattal jutott el a döntőig, amilyet elődjétől megörökölt és annak is a fele végig sérült volt az idényben. Az, hogy a későbbiekben mi mindenre viheti még a Liverpoollal az ma még megjósolhatatlan. De minden adott, ahhoz, hogy bármit amit csak akar megnyerjen a vörösökkel az elkövetkező években.
A döntő után azt nyilatkozta az újságoknak: "Eljön az idő amikor erre a döntőre majd úgy emlékszünk vissza, mint egy siker korszak kezdetére." 
A játékosainak a szállodában pedig azt: "Két órája még nagyon szarul éreztétek magatokat, most már valamivel jobb a helyzet, nem sokára rájöttök, hogy nincs okotok a keserűségre. Az, hogy idáig eljutottunk fél év alatt együtt, már az is szép eredmény. Higgyétek el fogtok ti még döntőben játszani magasabb szinten is." Majd a játékosok elképedése közepette el kezdte énekelni a We are Liverpool dalocskát, amibe aztán a játékosai is becsatlakoztak... Igy válik teljessé a címben feltett kérdésre a válasz. Hogy ki az a Jürgen Klopp?
Ö a szigorú, az engedékeny, a profi, az eredményes, az abszolut győztes tipus, a döntők vesztese, az ezer fokon ízzó, a nyugodt, az együttérző, az ezer arcú, a rendszerető család apa, az örök bohém rocker és futball forradalmár...Ez mind. De leginkább Korunk egyik legjobb futball edzője.

klopp_01_w1024.jpg
                                                                 (by.BORDÁS ISTVÁN)
liverpool-v-villarreal_3.jpg

 

Szólj hozzá!

A Liverpool 3-0-ra lemosta a Villarrealt és bejutott az Europa Liga döntőjébe!

2016. május 06. 00:05 - Franko Mondó

Ez egy igen rövid poszt lesz! 
Jürgen Klopp az első évében, amikor szezon közben vette át a csapatot, egyből az EL döntőig vezette a Liverpoolt, úgy hogy egyetlen egyet sem igazolt még! Azokkal a játékosokkal érte el ezt a hihetetlen sikert, akik eddig is itt voltak, de Jürgen Klopp kellett ahhoz, hogy igy összetegye a csapatot!!!!!!!!!
Mi lesz ha jövőre még be is vásáról? Hihetetlen amit ez az ember csinál!!!

chuk9uawmaav-77.jpg

Még az UEFA is Kloppot és a Liverpoolt ünnepli a twitter oldalán... 
(Bövebben a legközelebbi posztban.)

What an impact Jürgen Klopp has had on Liverpool!

chuqtvixiaahr8b.jpg

Most mondhatnám, hogy "én megmondtam és igazam lett" hogy amikor sokan sápítoztak, a Villarreal elleni első meccs 0-1-es eredménye miatt. Én az idegenbeli 0-1-et jó eredeménynek tartottam és nem kell azt a vereséget túl dramatizálni. Már csak abból kiindulva mondtam ezt, hogy az egy teljesen hétköznapi eredmény a nemzetközi kupákban az idegenbeli 1-2-s vereség, ami inkább jó mint rossz az idegenben játszó csapatnak, ezért is van az, hogy állatában a másik csapat jut tovább az otthoni visszavágon. De nem mondok ilyet Örülök, hogy igazam lett.... és örülök a továbbjutásnak!
Viszont jó ha mindenki hozzászokik,hogy (különösen a BL-ben) gyakran kerülnek hátrányba idegenben a csapatok (még a legesélyesebbek is lásd REAL 0-2-es veresége a Wolfsburgól, vagy az Athletico veresége Barcelonában stb... mégis továbbjutottak és döntőznek.... Szóval 0-1-nél abszolut nem kell berezelni. :)

Szólj hozzá!

Requiem egy álomért... Villarreal - Liverpool / Europa Liga elödöntő

2016. április 27. 22:18 - Franko Mondó

Azt, hogy hogyan is indult ez a kupa sorozatunk és hogyan jutottunk el ilyen "széditő magásságba" az Europa ligában, azt már kitárgyaltuk a Dortmund elleni visszavágó elötti "hogyan jutottunk mi idáig ( lásd: http://offside01.blog.hu/ ) posztban. Igy ezt most hanyagoljuk és térjünk rá a Villareal elleni, kicsit sem könnyűnek igérkező mérkőzés előtti felvezetésre, esélylatolgatásra....
villarreal-vs-liverpool-preview.png
Nem könnyű ilyenkor egy "fan" számára elfogulatlan beharangózot írni, ezért kissé rendhagyó módon körülnéztem, különféle nívósabb europai sport portálokon, hogy vajon a "semleges" szakértők és újságíroknak vajon mi a véleményük erről a párharcról. Nos az rögtön kiderült, hogy jelentősebb sport oldalak szinte mindegyike kiemeli, hogy a két csapat közűl a Liverpool útja lényegesen nehezebb volt, ami az egyenes kieséses szakaszt illeti, hisz a Man.United, Borussia Dortmund kettős jelentősen nagyobb játékerőt képvisel mint a Villarreal által búcsúztatott Napoli és Leverkusen. Egyébként a Liverpool - Dortmund elleni hazai meccsét valamennyi sport portàl a "mindenidők egyik legmagasabb szinvonalú és legizgalmasabb" meccsének titulálja.
Europa egyik legnézettebb sport műsora a France Football tulajdonosi köre álltal üzemeltett France Sport tv16 szakérői egészen odáig mennek, hogy a "A Villarreal és a Liverpool csatàja igérkezi a legérdekesebbnek,a négy elődöntő közül (BL - EL) mind taktikai mind technikai értelemben."
Ami egyfelől egy elismerés, hisz a rangosabb Europai kupa sorozat a BL meccseinél érdekesebbnek értékelik a csütörtök esti EL elődöntőt. Persze ez egyrészről annak köszönhető, hogy a fejekben még mindig ott van az Anfield roadi Pool - BVB csoda meccs varázsa és valami hasonlót várnak most is. Másrészről viszont szintén az FF-et idézve: "Ilyen sokat nyom a latba, hogy mindkét gàrda alapvetően agresszív támadó focit játszik, ugyanakkor képes hihetetlenűl zártan és fegyelmezetten védekezni is. Persze egy Europai kupa elődöntőjében nyilván a zárt védekezésen lesz a hangsúly, de biztos vagyok benne, hogy ahogyan halad majd előre a meccs, egyre és egyre bátrabban fognak támadni, egyszerűen azért, mert ez két olyan csapat, amelyik alapvetően támadó játékra vannak ráhangolva, a játékos állományuk is erre predesztizálja őket. Elképzelhetetlennek tartok egy olyan dög unalmas 0-0-t mint amilyet a Man.City - Real Madrid játszott egymással..." 


14607176926168.jpg

Egyet szögezzünk le: ez a meccs véletlenűl sem lesz, még nyomaiban sem olyan mint a negyeddöntő volt. Itt a siker küszöbén a döntőtő közvetlen közelében, már a tét is komoly nyomást gyakorol a csapatokra, egyre nagyobb szerepet játszik "a majré faktor" ami a fejekben "az egyetlen apró hiba is elég és bukjuk az egészet" gondolatban, ami abszolut érthető, pláne két olyan csapat esetében akik nem jutnak el minden évben egy nagy nemzetközi siker előszobájában. Nyilvánvalóan mindkét csapatnál tisztában vannak vele, hogy az első mérkőzésen szerzett gólok száma nagyban befolyásolhatják a továbbjutó kilétét. A Villarreal odahaza mindenképpen előnyt akar szerezni, ugyanakkor a Liverpool sem szeretne rúgott gól nélkül maradni. A Pool a Manchester United és a Dortmund otthonában is képes volt döntetlent elérni és gólt szerezni, a Villarreal pedig odahaza az összes EL-találkozóján betalált és nyert, ezek a tények mindkét csapat taktikáját, erősen befolyásolhatják és megváltozhat a játékuk összképe az eddigi meccseikhez képest. Egyébként engem teljesen mellbevágott, hogy a nagy fogadó írodák érdekes módon, nem óvatoskodnak, hanem szinte tényként kezelik, hogy a Pool és a Sevilla a két torony magas esélyese annak, hogy a Baseli döntőbe jussanak. A Liverpool és a Sevilla győzelmére átlagban alig 1.40-es oddsot adnak, mig a Sahtar 3.20  a Villarrealé pedig 2.50...
Ami már csak azért is érdekes, mert (figyelem egy mindenképpen figyelemre méltó gyilkos statisztika következik) a Villarreal az elmúlt években lejátszott, (nem spanyol csapat elleni) 48 nemzetközi meccséből amit otthon játszott 45. megnyert! Jó mondjuk a statisztikák inkább, csak elgondolkodtató szám adatok, de aligha befolyásolnak bármit is, pláne egy ilyen kiélezett meccsen. Viszont akkor már emlitsük meg azt is ellensúlyozásként, hogy a Liverpool az egyetlen veretlen csapat a teljes Europai kupa mezőnyben a BL-t is beleértve, pedig az EL-ben àllva maradt négy csapat közül a legnehezebb ágon jutott a legjobb 4 közé.

ffc3b80b202b48d3f6ed45156af828ec.jpg

Amugy nálunk talán legnagyobb negativumként az egyre hosszabb a nem bevethető, minőségi játékosok hiánya emlithető:  Can, Henderson, Ings, Origi, Sakho...
Persze ez szerencsére a Villarealra is igaz, nàluk is akár csak nálunk, az idény végére kezd elfogyni a csapat, (sérülések, eltiltások egyebek miatt több kezdőnek számító játékos marad le mindkét meccsről. És speciel annak kimondottan örülök, hogy a Villareal játékának fazont szabó Soldado sem tudja még vállalni a játékot ellenünk. Mert azért elnézve a Napoli meg a Leverkusen elleni meccseiket nagyon magabiztos kimondottan jó játékkal jutottak tovább. Szóval én a idei Europa Ligás meccseink eredményével a kieséses szakaszban (idegenbeli döntetlen után otthon győzelem 3-ból hàromszor) most is bőven elégedett lennék. Pláne hogy itt közvetlenűl a döntőbe jutàs küszöbén, mar az óriási tét nyomása alatt, iszonyatosan koncentràltan kell játszani, mert egyetlen apró hiba is sokat számithat. Egy idegenben rúgott gólos döntetlennel mondjuk 1-1 vagy 2-2-vel már elégedett lennék a Madrigálban. 
Hát ennyit erről este 11 tájt kiderül, hogy közeledtünk vagy távolodtunk-e a baseli döntötől. YNWA!

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása