"Nincs a szavaknak, az érzelmeknek vagy a zenének olyan keveréke, amely megközelítené az érzést, hogy ott vagy és élsz, a világnak abban a térbeli és időbeli sarkában."

Körülbelül ezt az idézetet tudom papirra vetni, ha eszembe jut e tegnap esti meccs, megközelitőleg sem tudom leírni azt az érzést ami elfogott 11 óra tájban a Liverpool - Dortmund meccs után. Igen még mindig a hatása alatt vagyok.... fasz se áll neki kiszámolni, hány éve vagyok Pool szurkoló, alaphangon 30 és láttam már pár csodát, ez egy ilyen klub igy van dekódolva, időnként csodát tesz és amikor megtörténik nem hiszed el amit látsz. Egyfajta megmagyarázhatatlan dejavu érzés kerít hatalmába, hogy ezt már láttad, ez már megtörtént már egyszer, hogy ilyen már volt, eszedbe jut az Alaves ellenei 5-4-es aranygóllal nyert UEFA kupa döntő, eszedbe jut a 0-3-ról nyert BL döntő a Milán ellen amiről még most sem hiszi el senki, hogy az valóban lehetséges, egy BL-döntön 2 gólós hátrányból sem állt még fel soha senki, egy kibaszott nagy "spam fake" egy hiba a rendszerben, a mátrix mintha kihagyott volna abban a 6 percben ami alatt akkor kiegyenlítettünk a Milan ellen Isztambulban. Olyan nincs, olyan egyszerűen nem létezhet még egy... Ez a tegnapi sem olyan volt, ez egy más fajta csoda a volt, de bőven a "lehetetlen, hogy ilyen megtörténjen kategória." Persze tudod, hogy lehetséges és megtörtént, hisz láttad, hisz ettől zeng a teljes internet.. de hinni és tapasztalni két különböző dolog.
Megnéztem a napi sajtót és hát ők sem igazán tudnak mit kezdeni a dologgal, egymásra tromfolva "Csoda foci" az "Év legjobb meccse" és a "Hihetetlen ami történt" szallagcímek váltogatják egymást... amikor megtörténik a varázslat, akkor mindenki csak tátja a száját de képtelen leírni amit érez.

Na akkor röviden, csak, hogy értse az is aki nem-e világból való: Az első meccs 1-1-es eredménye után ugy indult az Anfield Roadi visszavágó, hogy 9 perc alatt véget is ért, ekkor már 2-0-ra vezetett a dortmund, igazából belegyalult minket a földbe, esélyünk se volt. A második félidő elején ugyan sikerül egy szépitő találatot elérni, de Marco Reus jön és helyre billenti az Univerzumot ezzel vége 1-3 a Dortmundnak a Liverpool stadionjában felmosták velünk a padlót szép fényesre suvickolták innen nincs visszaút. A Dortmund olyan erőt demonstrál, olyan modern gyors focit mutat be amilyet a Premier League-ben egyetlen csapattól sem látsz soha... 20 perc a végéig a Liverpool a földön hever és innentől film szakadás 20 perc extázis következik, aminek semmilyen előjele nem volt és azóta sem tudok rá mit adni... épelméjüt semmi képpen sem. A semmiből feltámadva rugtunk három gólt egy sokkal jobb csapatnak a mienknél, nem tudom hogyan csináltuk, de megcsináltuk... Ennyi nem tudom tovább ragozni. Nekem személy szerint 0-2-nél perforálódott a vakbelem a dühtöl, 3-3-nál kaptam egy középerős szívinfarktust és egy másodfoku agyvérzést az izgalomtól, aztán 4-3-nál meg simán elélveztem... kábé... Ennél nem tudom jobban megfogalmazni amit éreztem. Ma délben sorsolnak, nem érdekel, tök mindegy kit kapunk teljesen érdektelen az ellenfél kiléte, amikor legyőzöd a legerősebbet, akkor onnantól már nem számit ki a következő, ez igy működik....
És most már tényleg ennyi... még feldolgozás alatt van bennem, az ami történt...

"Az meg van, hogy pontosan 15 éve, nyertük meg mindenidők legjobb döntőjén az UEFA kupát?"
                                      (Liverpool - Alaves 5-4  / Uefa kupa döntő)

Kezdjük azzal hogy ez az EL menetelés nekünk egyáltalán nem volt fontos, sőt nyugodtan mondhatjuk tök érdeketelen volt eleinte. Az hogy végül mégis fontossá vált, abban több körülmény is közrejátszott, viszont én még most is azt mondom, hogy egyáltalán nem biztos, hogy a végső győzelem megszerzése a legtöbb, amit ettől a kupa meneteléstől kaphatunk. Hanem az, hogy europai mércével mért minőségi csapatok ellen játszhatunk meccseket, aminek során egyre és egyre jobban összeállhat a csapat. A Dortmund elleni első meccsen megtapasztalhattuk milyen amikor egy komplexen felépitett, precizen és iszonyatos iramban játszó csapat az ellenfelünk, akik irgalmatlan küzdelemre kényszeritenek minket a 90 perc minden egyes pillanatában. De azt is megtapasztalhattuk, a pályán folyó öldöklő iramú összecsapás közepette, egymást kisegítve képesek vagyunk egy kimondotta jó eredményt elérni, ez pedig olyan önbizalmat adhat az alakulóban lévő együttesünknek, amit máshol egészen biztosan nem szerezhetne meg. De ne rohanjunk ennyire előre...

Ennek a Europai Kupa sorozatnak még Brendan Rodgersel vágtunk neki, és olyasfajta "Lejàtszuk a meccseket, ha màr Europa Ligás helyen végeztünk a bajnokságban, de nem élvez prioritàst a PL és a FA kupával szemben" mentalitással vágtunk neki és eleinte a Rodgerst váltó Kloppnàl is ezt lehetett érezni. Mivel minket a nem túl acélos, sőt kimondottan kellemes ellenfeleknek számító Sion, Rubin Kazany, Bordeaux mellé sorsoltak a B csoportba, ezért ezeken a nem túl nagy iramú meccseken sokszor kaptak szerepet az első csapatban kevesebb lehetőséghez jutó játékosok, valamint néhány az utánpótlásból kinőtt fiatalabb titánt is kipróbálhattunk. De például Klopp a "különbőző jàtékrendszerek és kombinàciók" meccs szituációban való kisérletezgetésére is használta, ami teljesen érthető dolog egy új edző érkezésekor. A csoport "erősségét" jelzi az röhögésre ingerő tény, hogy 4 döntetlennel és mindössze 2 győzelemmel is simán a csoport első helyén jutottunk tovább. Igaz a továbbjutás abszolválása az Europa Ligához való hozzáállásunkon keveset változtatott, a 32 között ellenfélnek kisorsolt a futottak még kategóriába tartozó Augsburg ellen is úgy tünt, hogy amolyan "lesz, ami lesz" alapon jàtszunk. Két középtempójú, izgalom mentes mérkőzés 180 perce alatt valahogy azért összegründoltuk a továbbjutáshoz minimálisan szükséges egy gólt, de ez a sárdagasztó 0-0 és 1-0 aligha kerül be a Liverpool történelmének nagy győzelmei közé.
Bejutottunk a 16 közé, de igazàból úgy tünt, hogy ez a kupa szereplés nem igazàn hiànyzik nekünk, egyrészről mert az EL 16-os mezőnye tele volt, a mi éppen csak alakulgató gárdánknál jóval előrébb tartó, kimondottan massziv, a végő győzelemre is esélyes csapattal (Dortmund, Sevilla, Porto, Bilbao, Villareal, Tottenham stb.../ igy sokan teljesen jogosan azt mondták, hogy ebben a sorozatban ugy sem viszzük túl sokra, és ez az egész Europa Liga számunkra, a már igy is túl magas meccs szàm, további növelésére való. Arra pedig nem igazàn van szükség...
Csakhogy időközben a ligában amugy is hullámzóan teljesitő csapatunkat még egy példátlan sérülési hullám is sújtotta és ennek következtében egyre messzebbre került tölünk a BL indulást jelentő 4.hely valamint a Fa kupából is kiestünk, amiben az az egy jó volt, hogy igy a meccs szám kevesebb lett. Az Europa ligás jó szereplés fontossága is egyre jobban kezdett felértékelődni ahogy a "top4" hely távolodott tőlünk, pláne, hogy a 16 között a Manchester Unitedet kaptuk ellenfélnek.
Aki kicsit is ismeri a két csapat között meglévő "ősi jó iszonyt" az pontosan tudja, hogy ez volt az a nem várt fordulat amire már nem lehetett nem odafigyelni, már csak azért is volt váratlan, mert a két klub minimum 140 évre visszavezethető rivalizálása során, még soha sem találkozott egymással egyetlen nemzetközi kupában sem, pedig szinte mindig részvevöi voltak valamelyiknek.
Szóval erre az összecsapásra már rá kellett feküdni rendesen, egy Pool - Man.UTD meccs még gombfociban is rangadónak számit, hát még az egyik Europai kupában. A közönségünk a Man.UTD ellen mindig és mindenhol elvárja a legjobb tudàsunk szerinti hajtàst és jàtékot, no meg persze a győzelmet, különösen ha az a győzelem egyben az ősi ellenség kiesését is eredményezi a nemzetközi kupából, ami lássuk be elképesztően kéjes örömöt okozott mindannyiunknak. Szóval itt és ekkor fordult a kocka, innentől már szó sem lehetett "kisérletezgetésről" meg "csere gyerekek" kipróbálásáról, itt egyértelműen a létező legjobbunkat kellett a pályára tennünk. Végül ez olyan jól sikerült, hogy két sima meccsen tkp.3 félidö alatt abszolváltuk a feladatot, de ami ennél is fontosabb, hogy a mi játékosaink nagyrésze előszőr tapasztalta meg, hogy milyen is egy közös erővel elért nívos ellenfél felett aratott nemzetközi kupameccs győzelem és továbbjutás, semmihez sem hasonlítható mámoros érzése...
Azonban alig örömködtük ki magunkat, màris jött a nyolc közé jutott csapatok összesorsolása. A választék nem volt túl biztató, ott volt a kiválóan teljesitő cimvédő Sevilla, aztán az idei kiírás legnagyobb esélyese a DORTMUND akiknek a Porto és a Tottenham elleni magabiztos továbbjutása egy erődemonstrációval ért fel, és két titkos favoritnak tartott masszivan összerakott spanyol csapat a Bilbao és a Villareal. Valamint a sötét ló Sahktar, Donyeck a portugál kupát nyerő Braga és a meglepetés csapat a Sparta Praha.

Persze, hogy belenyúltunk "csarnok elsőre" a tutiba amikor a leginkàbb elkerülendő csapatotot kaptuk: csak a Dortmundot ne mondogattuk jó néhányan a sorsolás előtt, de ezzel úgy tünk be is vonzottuk magunkhoz, mert persze, hogy az amugy baráti klubnak számitó, de a mienknél sokkal jobb periódusban lévő, europai mércével is kimondottan erős csapatnak számító Dortmundot kaptuk. Persze ennek a pikantériáját, különösen az adta, hogy a nálunk idén kinevezett edző Jürgen Klopp volt az, aki a néhány éve még az anyagi csőd szélén álló, éppen csak a Bundesliga alsó felében tanyázó valaha szebb napokat megért BVB-hez került. A többi már történelem, tudatos munkával és szinte anyagi ráforditás nélkül, kimondottan tehetséges fiatalokból felépített egy olyan csapatot, amely képes volt megtörni a Bayern hegemóniáját és egymás után kétszer is a Bundesliga élén végezni, valamint nyert velük még német kupát és éveken át, minimum a nyolcig jutott velük a BL-ben az pedig igazi hab a tortán, hogy egyszer a Real Madridot simán kiütve a BL döntőbe vezette a sárgákat. Szóval a sajtó szinte szenzációként közölte, hogy Liverpool - Dortmund csata lesz és a BVB egykori csoda edzője ellenfélként tér vissza a sikerei szinhelyére. Ennek megfelelően először fordult elő, hogy 80.000 ember felállva tombolt és éltette az ellenfél edzőjét a mérközés előtt, alatt és után... szinte minden pillanatban bármi történt a pályán azonnal Klopp reakcióját vágták be a tévések, később elismerték a 24 kamerával közvetitet meccsen volt egy ami csak Jürgen Kloppot vette 90 percen át. Egészen elképesztő volt ami Jürgen körül zajlott, aki elismerte, hogy ez a felhajtás az, ami őt a legjobban zavarja ebben a párosításban. Minket szurkolókat viszont inkább az nyugtalanított hogy, a párharc torony magas esélyese egyértelműen azok a Dortmundiak, akik a 16 között éppen a Premier League második helyén álló Tottenham-et végezték ki nem is akárhogyan és ugy jutottak a nyolc közé. Ami hát a PL nyolcadik poziciójában elhelyezkedő csapatunknak nem sok jót igert. Megmondom őszintén olyan iramban kezdte a meccset a BVB ami szemmel láthatólag a csapatunkat is enyhén sokkolta, minket egyszerű szurkolókat meg pláne. Aztán olyan 20 perc után lassan de biztosan aklimatizálodtak a pokoli iramhoz a fiaink és bár nyomasztó 72-28-as labdabirtoklási fölényben volt a BVB, mégis egy remek akció után az első kapuralövésből gólt szereztünk, ami nyugtatólag hatott játékosra és szurkolóra egyaránt. A második félidő elején ugyan sikerült egalizálniuk az eredményt a Dortmundiaknak, de a második félidben már nem birtak olyan nyomás alá helyezni minket mint az elején, sőt a meccs bizonyos periódusaiban több gólhelyzetet is sikerült kialakitanunk, ami végképp óvatosságra intette az ellenfelet. Végül maradt az 1-1 ami kimondottan jó eredménynek számit a Dormund pokoli hangulatu stadionjában.
És bár az eredmény az idegenben rúgott gól miatt elvileg ránk nézve kedvező, de ezt jobb he nem hisszük el, mert ahogyan Klopp is mondta, könnyen elámithat egy idegenben lött gól, holott az csak egy nulla-nullás eredménynél számitana, minden más eredménynél tök értéktelen. És mivel csak egy hülye próbálna nulla-nullára számitva kivédekezni egy ilyen meccset, ezért tök mindegy mi volt az első meccs, továbbra is a Dortmund a párharc nagy esélyese, maximum annyi változott, hogy több önbizalommal várhatjuk a visszavágót az Anfield zöld gyepén.
Egy biztos: Már nagyon komolyan vesszük ezt a sorozatot, olyannyira hogy Klopp rotált is egy igen csak erőset a bajnoki meccsünkön, hogy húzóembereink pihentebbek legyenek, bejött neki: 4-1 a Stoke ellen a csere csapattal. Hozzàtenném hogy a Dortmund sem aprózta el, igen csak felforgatta az amugy megszokott kezdő tizenegyét a Ruhr vidéki presztizs derbyn az EL visszavágó miatt. Itt tartunk most pár órával a meccs előtt...

Az hogy egy Magyar ember mi szerint lesz egy adott Magyar csapat szurkolója az nagyjában-egészében könnyen behatárolható szinte adja magát. Az esetek 70%-ban a születésihely vagy lakhely szerint, ami teljesen érthető, hisz egy vidéki nagy városban vagy annak vonzàs körzetében született és ott felnőtt fiatal az esetek döntő hányadában a helyi csapat szurkolójàvà vàlik.
A Budapesti csapatok szurkolóinál már nem ennyire egyértelmű a helyzzet, hisz nincs mindegyik kerületnek futball csapata igy itt sokkal inkabb az apáktol, idősebb családtagoktól örököljük szinte születésünk pillanatától az adott csapat irànti rajongást. Persze mindkét esetben vannak kivételek, mert siman lehet valaki pestről is mondjuk Diosgyőr szurkoló, vagy Pécsiként is rajonghat mondjuk az MTK VM-ért, esetleg Kispesten is születhet valaki Vasas szurkolónak, de lássuk be ez sokkal ritkàbb mint a "lakhelyszerinti vagy örökölt" rajongás. Tehát egy Magyar csapat iránti rajongás kialakulása elég nyilvánvaló, nem is ezzel foglalkozunk a továbbiakban.
Sokkal inkább érdekes téma, hogy mi szerint választunk magunknak kedvenc külföldi csapatot? Ezt már érintettük a "De kik azok a bandwagonerek" cimű irásunkban, de ott igazából csak a "Divatszurkoló" kifejezés definiálàsa kerűlt teritékre, ami elég szép vitákat váltott ki a poszt facebook oldalán. Itt viszont most nem erről lesz szó, hanem azokról akik a Magyar csapatuk mellé választanak egy másik bajnokságban szereplő csapatot, valjuk be mindenkinek van ilyen. Sőt én ismerek olyanokat, akik egyáltalán nem kedvelik a Magyar focit és eleve gyerkkoruktól egy külföldi csapat szurkolói.


Na most itt jön be az előző poszt legvitatottabb tétele, amely szerintem nem állja meg a helyét, mert hogy ha elfogadjuk igazságnak a "Bendwagonereknél" leírt tételt, hogy "divat szurkolónak számitanak a korszakosan éppen toppon lévő csapatokhoz /Barca, Real, Bayern, Man.United/ csapodó fiatal generációhoz tartozók is." akkor ebből következik, hogy mindenki divat szurkolóként kezdi, mert mindenki valamilyen pozitiv behatásra választja ki a kedvencét többnyire egész fiatalon. Hisz mindenki egy sikeres periódusában kedveli meg az adott klub csapatot. Lehet az egy emlékezetes BL döntő, egy sikeres idény produkálása, vagy egy világbajnokságon látott sztár játékos iránti szimpátia, akinek a sikeres klub csapatát választja magának kedvencnek... de mindenképpen egy pozitiv behatás kell, vagy egy kiugró siker, amivel felkelti az érdeklődését annak a fiatal embernek.
Ezért én nem tartom szerencsésnek, hogy őket is divat szurkolónak minősitsük, mert akkor amikor megkedvelnek egy csapatot valamilyen siker hatására, akkor még nem válnak automatikusan Bandwagonerré, hisz ti is és én is és mindenki valamilyen sikeres periódusában választottatok csapatot magatoknak. Azt viszont elfogadom, hogy miután az adott csapat siker korszaka lezárult vagy egy kevésbé sikeres periodusa kezdődik és az adott fiatal a "régi kedvenc" helyett inkább egy feltörekvő siker csapatot választ magának "új kedvencnek", na akkor állja meg a helyét a divat szurkoló kifejezés. Ha viszont kitart a "régi kedvenc" mellett akkor is amikor egy sikertelenebb korszakát éli, na akkor válik igazi rajongóvá.
Én ha csak a környezetembe tartozó echte Liverpool rajongókat veszem alapul, akkor azt látom, hogy többnyire ez nálunk a liverpool szurkerek között is igy van, az idősebbek a Liverpool "aranygenerációjának" őrületes sikereket elérő korszakában szerettek bele a "Vörösökbe" 77-85 között magamat is beleértve. A fiatalabbak pedig a kétezres évek első 7-8 évében, amikor Ueafa kupát nyert a csapat, aztán kétszer is BL döntőt játszott, ráadásul abból az első mindenidők legjobb BL döntője volt, az emlékezetes Milán elleni 3-3 amit meg is nyert a csapat. Ráadásul akkoriban gyakran jutott el a BL-ben a legyjobb 8-ig a Liverpool és olyan fénykorukban lévő közönség kedvencek játszottak ott, mint az Uefa siker korszakában aranylabdát nyerő Michael Owen, aztán a Legendává vált Steven Gerrard vagy Xabi Alons, és hát persz az egykori nagy kedvenc Fernando Torres...
Szóval akkoriban, hirtelen sokan kedvelték meg a Poolt abszolut érthetően, amiből aztán jocskán lemorzsolódtak emberek /lásd,Divatszurkoló/ de jócskán vannak olyanok is mint ti, akik igazi echte rajongová váltatok.
Na gyerünk elő a farbával: Ki, mi szerint, milyen pozitiv behatásra választott magának csapatot? Akár a liverpoolt akár mást... Mi volt a kiváltó ok ami rajongová tett?

Gyakran látjuk az Anfield roadi meccseken, hogy a KOP elé ki van feszítve egy molinó amin az áll, "We are not english, we are scousers" az az "Mi nem vagyunk angolok, mi Scousersek vagyunk" (Scouser elnevezés a jellegzetes liverpooli ételből adódik eredetileg, de a scouse kifejezés ma már inkább a liverpooli dialektus szinonimája.)
De adódik a kérdés, vajon a Liverpool fanatikusai, miért határolódnak el ilyen élesen Angliától, hisz az is közismert tény, hogy a Pool szurkolók többsége az Angol válogatottnak sem szurkol... Hogy mi az oka? Ez egy összetett dolog, egyesek azt mondják, a fanatizmusban élenjáró KOP tagok egyszerűen nem hajlandók egy olyan csapatnak szurkolni amelyben Manchester United játékosok is szerepelnek, ez azonban csak féligazság ez még nem magyarázná meg a "Mi nem vagyunk angolok" feliratot...
Egy évtizede Liverpoolban élő ismerősömtől kezdtem érdeklődni ezügyben, de igazából Ö sem tudta azonnal rávágni a választ, mert ezt Ö sem vágta, miből ered ez az éles elhatárolódás angliától, viszont mivel beletettem a fülébe a bogarat, elkezdett érdeklődni ezirányban és amit kiderített annak sokkal inkább történelmi okai vannak, nem pedig a focihoz kötödő.
Szóval jöjjön egy kis történelem óra, figyelem messziről indul, de érdekes.
Liverpool a 17-18 században lett kereskedelmileg igazán jelentős nagy város, amikor a kedvező fekvésének és hatalmas kikötőjének köszönhetően, az "Új világba" induló kereskedelmi és személy szállító hajók kedvelt kiinduló pontja lett. A város a 19. században európa leggazdagabb városának számított, akkoriban a teljes világ kereskedelmének a 40%-a Liverpoolon ment keresztül, ahol akkorra már, a tehetős polgárság hatalmas lakóépületeket, egyetemeket és grandiózus méretű közintézményeket épitett, ezzel is hirdetve a város hallatlan gazdagságát.
A lakosság száma erőteljesen és folyamatosan növekedett, különösen kedvelt letelepedési helye lett a skót és ír bevándorlóknak, mindkét britt államból évente ezrek menekültek a szegénység elől a gazdag kereskedővárosba és alapitottak családot, mert a hatalmas kikötői dokkokban mindig akadt munka. A huszadik századra azonban visszaesett a város kereskedelmi jelentősége, ráadásúl a gazdasági világválság is komolyan érintette a Liverpooliakat. A gazdasági hanyatlást végűl csak nagy nehézségek árán és hosszú évtizedek alatt tudták megállítani, mert a háború után, az Angol kormányzat inkább a főváros és környékének a gazdasági rehabilitációját támogatta.
De az igazi mély ütést, az 79-ben a Thatcher-kormányzattól kapta a gazdaságilag még mindig kihívásokkal küzdő város, amelyik az adott évtized legjelentősebb gazdasági válságának leküzdésében teljesen magára hagyta a várost és az örök rivális ipari város Manchester fejlesztési tervét támogatta a jól fizető állami megrendelésekkel és finoanszirozási rendszerével. A Liverpooliak magukra maradtak, és elárulva érezték várusukat, amely majd egy évszázadon át termelt extra profitot Anglia számára és gazdaságilag ez tartotta el és lendítette fel a szigetország szegényebb részeit is. Most pedig amikor ők sodrodnak totális csőd szélére az állam nem segitette ki őket, a helyi vállalkozások nagyrésze tönkre ment, az egekbe szökött a munkanélküliség és mérhetetlen pénzügyi válságba taszitotta a város lakóit. Hosszu évekbe telt amig Liverpool kiheverte a történteket és ismét fellendűlt a gazdasága, de soha sem tudták megbocsátani a nélkülözés éveit, ez volt az amely végletesen felerősítette az ír és skót gyökerekkel rendelkező liverpooli lakosok ellenességét az angol kormányzat iránt. Igy az Angol Nemzeti csapatért nem tudnak rajongani, sőt Angliát sem érzik igazán magukénak. "Liverpoolt leginkább egy scouse város államnak tekintik a Pool fanatikusai, ami valahol Anglia szélén fekszik és amely csak magára számíthat a bajban"

A Bandwagon szót eredetileg a felvonulásokon elöl haladó, úgynevezett "felvezető" zenekari kocsira használták.
Az angolszász szlengben már régóta két féle másodlagos jelentéssel is bír:
1. "Get on the bandwagon" = Sikeres ügyet támogat. (De csak amig sikeres.)
2. Jump on the bandwagon = Jól helyezkedik. (Mindig a győztes oldalára áll.)

A huszadik század utolsó évtizedében alakult ki belőle a "Bandwagoner" kifejezés Europában, amelyet olyan futball szurkolókra használtak,akik az adott korszak legsikeresebb csapatának kezdtek el szurkolni, majd amikor a siker korszaka végetért, átváltottak egy másik siker csapatra. Nálunk Magyarországon a "Bandwagoner" megfelelője a "Divatszurkoló" kifejezés lett.
Az, hogy mely csapatok szurkolóit nevezik leg gyakrabban "Divatszurkolónak" az országonként változó. Persze vannak olyanok akiket globálisan a teljes Európai régióban annak tartanak. Ezek leginkább az olaj és egyéb forrásokból hirtelen "kőgazdagá" váló üzletemberek àlltal, addig csak a "futottak még" kategóriába tartozó futball klubbokat fillérekért megvásároló, aztán anyagilag alaposan felpumpáló és ezálltal gyors sikereket elérő futball klubok szurkolóit. Ilyen un."globálisan divat" kluboknak számitanak például a Chelsea, a Manchester City vagy a Paris St.Germain.
De mint emlitettem a korszakosan éppen toppon lévő egyébként patináns múltal rendelkező csapatokhoz csapodó fiatal generációhoz tartozókat is gyakran illetik ezzel a kifejezéssel. Az ezred forduló óta elmult 15 évben a "Galaktikus" Real Madrid, a "Fergusson" korszakban trófeákat halmozó Manchester United, a nyolc év alatt 4 BL-t nyerő Barcelona vagy az elmult években sokadik "aranykorát" élő Bayern München tàbora duzzadt fel rengeteg tizenéves és huszas évei elején járó, az X-generációhoz tartozó fiatalokkal, akik a rajongásuk "tárgyát" ezen "trendinek" számító csapatok közűl választották ki.

Szóval az Europai labdarúgásban egyszerűen levezethető és meghatározható, hogy kábé kiket nevezünk "Bandwagonereknek" de ha mindezt az Amerikai NFL csapatok másföldrészen élő szurkolóira akarjuk levetíteni akkor már sokkal bonyolultabb a helyzet. Ahhoz ismerni kell azt is, hogyan vált hirtelen ennyire népszerűvé ez a sportág Europában
Europa az Amerikai focit szerető, de nem az amerikai földrészen élő rajongók "legfiatalabb" tagja.
Ázsia és Ausztrália már a nyolcvanas évek második felétől az NFL második legnagyobb piacànak szàmit. Nàlunk viszont tulajdonképpen csak az elmúlt 15 év alatt érte el az Europában élő NFL rajongok száma azt a határt ami felett az Amerikai foci kilépett az addig csak "réteg sportág" kategóriaba tartozók közűl. Ez a hirtelen bekövetkezett népszerüsegi hullám két dologra vezezhető vissza leginkább. Az első az ezredforduló óta az egységes Europai Unióban robbanás szerűen megsokszorozódott sport csatornák létrejöttének köszönhető, melyek közűl a gazdagabb Nyugat Európai álamokban lévők, szivesen vették fel az amúgy kisebb nézettségű éjszakai program sávjukba az Észak-Amerikai időzónàban délután kezdődő "élőben" közvetithető NFL mérkőzéseket, melyekhez ráadásul (az Ö szintjükön) megfizethető árú program csomagok keretében juthattak hozzá. A másik ok az első egyenes következménye: Az NFL vezetősége amelynek már régóta hiába fájt a foga és hiába ölte milliárdjait reklámra, ebben a régióban nem sikerült úgy az áttörés mint más kontinenseken. Tehát régóta szemeztek a bevételi szempontból kiaknázatlan, de hihetetlenűl "fizetőképes" Európai terjeszkedésre, felismerve a hirtelen jött és szinte a semmiből az ölükbe hulló népszerűség növekedést, újjabb lökést adtak az addig sem kevés pénzből működtett reklám kampányuknak . Többek között olyan szintű engedményeket adtak az NFL meccsek árából, amelyeket már a szegényebb Kelet Európai államok sport csatornái is megtudtak vásárolni (köztük a Magyar Sport1 tv is) ezzel újjabb százmilliós régiót nyitva meg az NFL számára. És itt vissza is értünk az eredeti "Bandwagoneres" témához...
Tapasztalatom szerint ugyanis, 90%-ban az szokott a kedvenc csapattá válni, amelyik Super Bowl döntőt játszik az első évadban, amikor az illető rákattant az NFL nézésére... Ami speciel abszolut érthető, mert nagyon sokaknak eleve egy Super Bowl döntő az első NFL-es élménye. Ezt a tézist támasztja alá az is, hogy évekig nem is volt olyan ismerősöm, aki a Seattle Seahawksért rajongott volna, aztán 2014-től amikor felmosták a pályát a Denver Broncossal a Super Bowl döntőben, hirtelen megugrott a számuk, de igy volt ez az előző években is, attól függően, hogy melyik évben kapcsolódtak be az NFL nézésébe,  az adott év két döntős csapata közül választottak kedvencet, álltalában a nyertest. Hogy őket lehet-e divat szurkolónak nevezni, az akkor dől el amikor a rákövetkező sikertelenebb években is kitartanak-e a csapat mellett. Aki igen az rajongóvá válik, aki viszont hirtelen ráeszmél, hogy választott csapata, alig ha fog a közel jövőben a rájátszásba jutni és inkább egy sikeresebb periódusban lévőre vált, arra egyértelműen igaz a "Bandwagoner" kifejezés...

De mi van ha az adott csapat amelyiknek az adott évben szurkolni kezdtél, minden évben úgyan olyan sikeres marad? Hogy van-e ilyen? Leírok ide pár adatot:  A kétezres évek közepétől közvetítenek teljes idényeket az NFL-ből,  2000-től 2015-ig bezárólag a New England Patriots minden évben bejutott az NFL rájátszásába, hatszor játszott Super Bowl döntőt és abból négyszer meg is nyerte. Na most a kérdésem az lenne szerintetek melyik az az egyetlen NFL klub a 32 közűl, amelyik a Magyarországi NFL rajongók cirka 70%-nak lett egycsapásra a kedvence a kétezres és kétezer tizes években?  
Jó ez csak költői kérdés volt... igen ez véletlenűl, a mindig nyerő, "very" trendi New England Patriots... 
Érdekes módon az NFL szurkolók háromnegyede, a "mindentütő" siker csapatnak kezdett el szurkolni, pedig további 31 választásuk lett volna, mert lehet más aspektus szerint is csapatot választani, nem rögtön a sikeres mögé felsorakozni, mert az a legkönnyebb. Vagy ha igen akkor azt is vállalnom kell, hogy támadásoknak leszek kitéve, mert felültem az ezerrel száguldó Bandwagonra. Nekem legalábbis ez a véleményem... De ettől még szerintem sem minden Patriots szurkoló automatikusan divat szurkoló is, viszont az, hogy kik nem azok, az majd csak akkor derül ki, amikor a mostani sikerkorszak elmúlik és egymás után sorozatosan jönnek, a rájátszás nélküli sikertelen évek... 
Hogy kik azok a Bandwagonerek?
Ezt inkább ne kérdezd meg egy Patriots szurkolotól sem... mert rögtön magára veszi és valszeg megsértődik. :)